Esküszöm próbáltam rájönni, hogyan lehetne megfogalmazni ezt a posztot úgy, hogy elegántos legyen, ugyanakkor érezhető legyen, hogy tulajdonképp semmi szomorú nincs az egészben... attól tartok nem jöttem rá.
Szóval, a lényeg a következő: a KultúrNokedli blog utolsó bejegyzését olvassátok. Szegénykém még a második évét se töltötte be, de aki ismer kicsit, vagy figyelte a blogarchívumot itt jobbra (kristálytisztán látszik, mikor lett elegem, és mikor kezdett furdalni a lelkiismeret, amiért hanyagolom a dolgot), az nem nagyon fog ezen meglepődni. Az a helyzet, hogy a papír alapú naplóírásba is minden alkalommal beletört a bicskám, és hát jó, ez nem pont ugyanaz, de azért valami egész hasonló. Az elején mérhetetlen lelkesedéssel vágtam bele, aztán nagyon hamar kezdtem úgy érezni, hogy inkább valami bizarr kötelességtudatból írok ide, s nem egekig ívelő jókedvemben. És ez baj. Meg aztán ott van az is, hogy a blogírás időigényes műfaj, nekem pedig rengeteg egyéb dolgom van/lesz. Így hát visszavonulok. Szerencsére száz másik könyvesblog van még az enyémen kívül, így egyikünk se marad olvasnivaló nélkül :)
Nos, szeretném megköszönni minden kedves - rendszeres avagy rendszertelen - olvasómnak, hogy érdemesnek talált figyelmére. Köszönöm a hozzászólásokat, a biztatást, meg úgy egyáltalán mindent :)
Szeretném továbbá megjegyezni, hogy bár innen eltűnök, a NokedLíra (valamint az ott feltüntetett e-mail cím) továbbra is életben marad, tehát aki akar, megtalál. Pá, kedves barátim :)