Boldog karácsonyt!

Minthogy holnap tutira nem fog eszembe jutni, hogy ide írjak (meg gyakorlatilag alkalmam se lesz rá, mivel nem leszek itthon...), bölcs előrelátásról tevén tanúbizonyságot ma teszem meg. Mondjuk ha figyelembe veszem, hogy ma délelőtt elkészült a négy rúd bejgli, tegnap pedig sikeresen felcsicsáztam a fát, máris totál aktuális a dolog. Tehát:

BOLDOG KARÁCSONYT!

(vagy Hanukát, vagy egyéb akármit)

Pihenjetek, egyetek, vigyorogjatok, lazuljatok sokat :)

kép innen

Hirtelen felindulásból

Emlékeztek arra a részre a Reszkessetek, betörők!-ből, mikor Kevin ráébred, hogy csak az övé az egész ház? Tudjátok, mikor karját lengetve rohangál fel s alá a folyosón azt rikoltozva: "Szabad vagyok, szabaad!"

Valami egészen hasonló élményben van részem. Tegnap gondoltam egyet, és töröltem az összes váró-, és kívánságlistámat. Könyvest, filmest egyaránt. Írmagja se maradt. Mennyei érzés. Tele lett a hócipőm azzal, hogy állandóan rendezgetni, selejtezni kellett, meg úgy egyáltalán, elegem volt belőle és kész. Különben is hiszek benne, hogy azok a könyvek, amiket tényleg el kell olvasnom, megtalálnak. Akkor, amikor szükség lesz rájuk. Amiknek pedig a polcomon kell lenniük, azok eszembe fognak jutni ha vásárolni megyek. A többi meg le van tojva :)

Legközelebb, ha megyek a könyvtárba azt tehetem, amit a legjobban szeretek: bóklászhatok a polcok közt és találomra választhatok könyvet, anélkül hogy azon gondolkoznék, vajh' mik is vannak a kilométeres várólistámra pakolva - csak arra figyelve, hogy melyik az, ami úgy hív magához, mint Micimackót a tizenkét csuprok. Már előre élvezem :)

Elmélkedés a méretekről

és azok miértjéről...

Biztos sokan megírták már ezzel kapcsolatos eszmefuttatásaikat, de sebaj, azért én is megírom az enyémet. Hogy hát mégis mit gondolok én a könyvek méretével kapcsolatban. Ehhez most kicsit vissza kell utaznom az időben...

Október vége felé jár az idő, és épp a könyvtár polcai közt keringőzöm a kis listámmal, amin a legújabb akarom-könyvek szerepelnek. Végre bent van megint az Arno Camenisch, az kell nekem! Rövid, meg svájci, meg olyan vicces-sznobnak tűnik. Besorolok a C betűhöz, lázasan kutatok a könyv után - Ugye nem vette ki még senki?! -, majd rá is bukkanok. Következő reakcióm: "Hát ez meg mi ez a féltégla? Úgy voltam informálva a mindentudó internet által, hogy ez csak egy 250 oldalas kis szösz! Hát de hát ez van vagy 400!" Döbbenten bámulom a könyvet, próbálnék belelapozni, de fél kézzel nem megy. Pörgök néhányat a tengelyem körül, kerítek egy széket, rápakolom az összevadászott könyvstószot. Aztán fogom a svejci rejtélyt, és megnézem, mennyi az annyi. "255. Oké, hát akkor mégse olyan hosszú ez. De hogy fogom én ezt a többi mellé bepréselni?" Jelentem: nem volt egyszerű, de végül mindent sikerült beszuszakolni a táskámba. Imádom ezt a szütyőt, egy fél elefántot is elbírna.

Gondolom ti is jártatok már így: a bengáról kiderül, hogy kétszáz oldal sincs, a kis nyiszlett zsebregény meg hatszáz oldal hosszas. Megmondom őszintén, az egyik dolog, amit nagyon szeretek a néhány évtizeddel ezelőtti könyvekben, az az, hogy garzonbarát méretűek. Nem tudom, hogy akkoriban miért preferálták jobban a kiadók az esetenként hártyavékony papírt, a kisebb betűméretet, meg úgy egyáltalán a kompaktabb méreteket, de határozottan barátságosabbnak tűnnek, mint a mostani kisbusz utánzatok. Itt van például anya egyik Maupassant könyve: három regény van benne, 740 oldal, és vékonyabb, mint a könyvtárból kihozott újdonság. Nem hiszed? Hát tessék, itt a fényképes bizonyíték:

Íme Dávid és Góliát. De melyik melyik? :)

Persze nem kell hozzá öt diploma, hogy rájöjjünk miért nőnek úgy a könyvek, mint proteinportól a muszklik. Minél vastagabb, annál többet lehet érte kérni. Ez így rendben is van, tök megértem, tényleg. Nade. Teszem azt, egy-egy könyv kisebbre sikerül, kevesebbet kérek érte - több embernek lesz rá pénze, több fogy belőle, örül a fejem. Kiadhatok megint egy kis helyest elfogadható áron, azt is megveszik. Mert szívesebben adunk ki többször keveset, mint egyszer sokat, nem? Nálam egész biztosan így működik a dolog.

Meg aztán ott van az a kérdés, hogy mekkora lakásokban élünk mi olvasó emberek. Bizonyára van néhány könyvbolond a csillagászati fizetést kaszálók közt is, de gyanítom a legtöbben azért nem palotában élünk, tehát előbb-utóbb gondot fog okozni a könyvtár elhelyezése. Vagyis ha a többség szava döntene, megint a kis helyes könyvek nyernének, amiket könnyebb elrámolni, meg több fér belőlük a polcra.

Ugyanakkor, míg ezen a kérdéskörön gondolkodtam, eszembe jutott, hogy tulajdonképpen semmit sem tudok a papírgyártásról. Mert ha a régi, hártyavékony papírok előállítása akár csak egy hajszálnyit is környezetszennyezőbb, mint a mostani helyigényes testvéreiké, egy szót sem szóltam. Fogalmam sincs, van-e valami végső határ, amíg lapítani lehet mondjuk egy újrapapírt. És ez zavar, elvégre - ha csak szegről-végről is, de - a szakmámhoz tartozik. Miért nem beszéltünk erről hulladékgazdálkodás vagy környezetvédelem órán, Vermes tanár úr?

De vékony papír ide, vastag papír oda, a kiadók piszkos kis trükkjeit már igencsak nehezemre esnék elnézni. Mert mit lehet még tenni, hogy növeljük egy könyv méretét? Például nagyobb betűket használunk. Rá lehet fogni, hogy mindez a gyengén látók kedvéért van, de szerintem ez baromság. Aztán lehet kilométeres margókat hagyni mindenhol, hogy minél kevesebb szöveg férjen egy oldalra; lehet játszani a sorközzel, térközzel, behúzással. Hogy az olvasó esetleg bosszankodni fog, mert három mondat után lapoznia kell? Kit érdekel?! Amiért még a legkevésbé haragszom, az az, ha az új fejezetet szigorúan egy új, jobb oldali lapon kezdik. Az úgy elegántos, kedvelem is.

Nos, efféle gondolatok kavarogtak a fejemben az elmúlt napokban. Ti mit szóltok a túlméretes könyvek divatjához?

A klaviatúracséplés szent helye

Avagy itt készül a blog. Asztalnál, mert nem laptopon írom (ez remélhetőleg jövő ilyenkor már másképp lesz). A fejem fölött Fable gyűjteménnyel, a karcos asztalon kidobásra váró izzóval és két szem töretlen pisztáciával, ami június óta várja, hogy megegyem... És hát ja, tulajdonképpen most rend van. Dizájnos, úgy-e? :)

(Bocs a rossz képminőségért, de egyrészt nem vagyok egy nagy fotós, másrészt a fényviszonyok finoman szólva nem voltak ideálisak.)

Nézz körül a többi bloggernél is :)

Anaria

Ilweran

Jeffi

Katacita

Nita Könyvgalaxis

Megnyílik az ég

Karen Marie Moning: Megnyílik az ég

"Egy évvel az FLU, vagyis a Fal Leomlása Után a tündérek szabadon vadásznak, az egész világ háborús övezet, és nem telik el nap békességben. Dani O'Malley ezekben a vészterhes időkben immár egyedül járja Dublin káosszal teli, sötét utcáit, és egyedül saját szabályait követi: Tedd, amit tenned kell a túlélésért!"

Azt hiszem, mielőtt erről a regényről kezdenék beszélni, nem árt néhány szóban összefoglalni, hogy is állok én ezzel a sorozattal - az első három részről született ugyan külön bejegyzés, de az utolsó kettőről nem (és nagy valószínűséggel már nem is fog). Szóval: azok közé tartozom, akiket ez a világ viszonylag lassan varázsolt el, Barrons pedig talán csak egy paraszthajszálnyit. Az első kötetet jónak láttam, a másodikat még jobbnak, a harmadikért rajongtam. Aztán jött egy jó nagy szünet, és utána bedaráltam a következő kettőt. És csalódtam, az a helyzet. A Rossz hold kelt fel-t még izginek találtam, viszont az Új nap virrad... Figyi, én igazán szeretem a fordulatos sztorikat, de szerintem van az a szint, amikor már egyszerűen túl sok a csavar. Ez pedig húsz méterrel efölött a szint fölött lebegett. Túlbonyolított volt. Nekem. Viszont a Danihez fűződő viszonyom 180 fokos fordulatot vett: eleinte rettenetesen idegesített, a végére meg annyira megkedveltem, hogy minden rossz szájíz ellenére el akartam olvasni az ő könyvét.

És milyen jól tettem! Pont annyira volt fordulatos, amennyire kell, és kivételesen még a függővég sem hozott ki a sodromból, mert úgyis tudom, hogy nem... khm. Plusz szerintem Dani sokkal jobb mesélő, mint Mac, Ryodan pedig százszor érdekesebb, mint Barrons. Persze azt azért nem mondhatom, hogy semmi problémám nem volt. Tartsatok nyugodtan maradinak, de akkor is zavar kissé, hogy felnőtt férfiak egy 14 éves kislányért bomolnak. A rendszeresen előforduló "húzd ki a fejed a seggedből" fordulatért sem rajongok annyira, mint az írónő (vagy a fordító?) - ami azt illeti, ennek gyakorisága már valamelyik előző részben is idegesített, ha jól rémlik. Az pedig kész kiszúrás, hogy Dani állandóan az egyik kedvenc csokimat habzsolja, mikor épp próbálnék leszokni a nassolásról. Hatalmas Snickers kupacokról fogok álmodni :)

Nos, mindig irigyeltem azokat, akik egy sorozat minden egyes darabjáról háromoldalas értékeléseket tudnak írni anélkül, hogy ismételnék magukat és huszonöt spoilert hintenének el a mondókájukban - én nem tartozom közéjük. Csupán annyit jegyeznék meg: ha hozzám hasonlóan elégedetlen voltál mindazzal, ami az Új nap virrad végére sült ki, tégy egy próbát ezzel a könyvvel. Velem újra megszerettette a sorozatot, hátha veled is így lesz :)

Eredeti cím: Iced

Cor Leonis, 2013.

Fordította: Laskay Ildikó