- mondta az ifjú, s az öreg aggódni kezdett...
Anthony Trollope: Hitek és remények
Kedvelem a XIX. századi angol irodalmat. És kedvelem a lassan csordogáló történeteket (nyilván, különben az első megállapításom se lenne érvényes...). Szóval elviekben minden adott volt, hogy rettenetesen nagyon megszeressem ezt a könyvet, de sajnos nem így történt. Félreértés ne essék, teljesen jó volt. Aranyos történet ez. Van benne egy kis üzleti csatározás, meg szerelmi bonyodalom, az elmaradhatatlan társadalomkritika és persze oldalba szurkáljuk kicsit az egyházat is. Egy egyszerű kis történet, amit Alessandro Baricco ötven oldalon elintézne (igazából szerintem annyi se kéne neki), míg Trollope-nak háromszázzal több kell hozzá. Ami nem is lenne baj, ha nem fulladna időnként unalomba a dolog.
De lássuk, miről is szól ez a regény. Van egy ifjú leánykánk, Rachel Ray. Szép, szőke, szemérmes - és szegény. Egy almaültetvényektől körülvett kis városkában él kedves, özvegy anyjával és finoman szólva hitbuzgó, szintén özvegy nővérével. Aztán egy szép napon belecsöppen az életébe egy nagyra törő, jómódú londoni fiatalember, Luke Rowan, akivel persze rögvest egymásba szeretnek. Csakhogy, amint az már lenni szokott, szerelmüket nem nézik jó szemmel. Luke ugyanis érkezése után nem sokkal rátiport a helyi sörfőzde tulajának, Mr. Tappitt-nek a tyúkszemére, és azóta is azon rugózik. Mint az hamar kiderül, Mr. T. botrányosan rossz minőségű sört főz, az ifjú pedig mindenáron változtatni kíván ezen. Később pedig mindenféle csúnya pletykák kezdenek el keringeni a városkában... és maradjunk is ennyiben, nem szeretjük a ronda nagy spoilereket.
Mint említettem, semmi bajom a lassan csordogáló történetekkel. De az isten szerelmére, azért csordogáljon! Időnként, tán háromszor vagy négyszer fordult elő, hogy úgy éreztem, egy helyben toporgunk. Háromszor is a számba rágta ugyanazt, mind a háromszor jól körülírva, hogy miről van szó. Na, az ilyet viszont nagyon nem szeretem.
Ami az unalmas részeket illeti: töredelmesen bevallom, teljesen hidegen hagy a politika. Márpedig ebben a könyvben van egy bizonyos választás, amiről ugyan nem esik olyan sok szó, ahhoz mégis elég, hogy engem elaltasson. És hát igen, úgy érzem Mr. Tappitt-ből is egy kicsivel többet kaptam a szükségesnél :)
Luke pedig... megeszem anem létező kalapom, ha bármelyik hölgyolvasó belehabarodott.
A fülszöveg alapján ráadásul arra számítottam, hogy az egész történetet végigkuncogom ("E színes kavalkádban szikrázik föl Trollope kitűnő humora..."), de sajnos ez se jött be.
Viszont a karakterábrázolása tényleg remek. Csak hogy valami pozitívat is mondjak végre. Minden szereplő abszolút hiteles, jól ki van dolgozva.
Csalódott vagyok kissé, de azt hiszem ez főleg annak tudható be, hogy másra számítottam. Vagy talán nem kellett volna rögtön Gaskell után olvasni. Nem tudom, de remélem enyhén kiábrándult soraim senkit nem riasztanak el ettől a könyvtől. Nem bántam meg, hogy elolvastam, sőt, kellemes emlék lesz, ha ez a félkómás, kialvatlan állapotban írt értékelésemből nem is látszik :) Ha valaha is kiadnak még valamit Trollope-tól magyarul, azt is el fogom olvasni.
U.i. És ezzel végre elkezdtem ledolgozni az idei 12-es várólistámat. Ójee.
Eredeti cím: Rachel Ray
Lazi Könyvkiadó, 2010.
Fordította: Béresi Csilla
De lássuk, miről is szól ez a regény. Van egy ifjú leánykánk, Rachel Ray. Szép, szőke, szemérmes - és szegény. Egy almaültetvényektől körülvett kis városkában él kedves, özvegy anyjával és finoman szólva hitbuzgó, szintén özvegy nővérével. Aztán egy szép napon belecsöppen az életébe egy nagyra törő, jómódú londoni fiatalember, Luke Rowan, akivel persze rögvest egymásba szeretnek. Csakhogy, amint az már lenni szokott, szerelmüket nem nézik jó szemmel. Luke ugyanis érkezése után nem sokkal rátiport a helyi sörfőzde tulajának, Mr. Tappitt-nek a tyúkszemére, és azóta is azon rugózik. Mint az hamar kiderül, Mr. T. botrányosan rossz minőségű sört főz, az ifjú pedig mindenáron változtatni kíván ezen. Később pedig mindenféle csúnya pletykák kezdenek el keringeni a városkában... és maradjunk is ennyiben, nem szeretjük a ronda nagy spoilereket.
Mint említettem, semmi bajom a lassan csordogáló történetekkel. De az isten szerelmére, azért csordogáljon! Időnként, tán háromszor vagy négyszer fordult elő, hogy úgy éreztem, egy helyben toporgunk. Háromszor is a számba rágta ugyanazt, mind a háromszor jól körülírva, hogy miről van szó. Na, az ilyet viszont nagyon nem szeretem.
Ami az unalmas részeket illeti: töredelmesen bevallom, teljesen hidegen hagy a politika. Márpedig ebben a könyvben van egy bizonyos választás, amiről ugyan nem esik olyan sok szó, ahhoz mégis elég, hogy engem elaltasson. És hát igen, úgy érzem Mr. Tappitt-ből is egy kicsivel többet kaptam a szükségesnél :)
Luke pedig... megeszem a
A fülszöveg alapján ráadásul arra számítottam, hogy az egész történetet végigkuncogom ("E színes kavalkádban szikrázik föl Trollope kitűnő humora..."), de sajnos ez se jött be.
Viszont a karakterábrázolása tényleg remek. Csak hogy valami pozitívat is mondjak végre. Minden szereplő abszolút hiteles, jól ki van dolgozva.
Csalódott vagyok kissé, de azt hiszem ez főleg annak tudható be, hogy másra számítottam. Vagy talán nem kellett volna rögtön Gaskell után olvasni. Nem tudom, de remélem enyhén kiábrándult soraim senkit nem riasztanak el ettől a könyvtől. Nem bántam meg, hogy elolvastam, sőt, kellemes emlék lesz, ha ez a félkómás, kialvatlan állapotban írt értékelésemből nem is látszik :) Ha valaha is kiadnak még valamit Trollope-tól magyarul, azt is el fogom olvasni.
Eredeti cím: Rachel Ray
Lazi Könyvkiadó, 2010.
Fordította: Béresi Csilla
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése