E. M. Nathanson: A piszkos tizenkettő
Íme egy háborús regény, ami minden, csak nem háborús regény :) Na jó, ez így nem teljesen igaz, mert hiszen a második világháború idején játszódik, sőt, a regény végén, cirka húsz oldalon (a hatszázból...) valóban történik némi németaprítás Rennes környékén. Csakhogy baromira nem ez a lényeg, és épp ezért van az, hogy a könyv, és a belőle készült film alig-alig hasonlít egymásra.
Tehát a történetünk azzal kezdődik, hogy Reisman százados 1944-ben kap egy különleges feladatot, amihez ki kell választania 12 fegyencet - halálra ítélteket, illetve olyanokat, akiknek hosszú-hosszú büntetést szabtak ki, azaz nem nagyon van veszítenivalójuk. Össze is szed egy válogatott bandát, aztán fölcuccolnak, és egy kastély parkjában ütnek tanyát, ahol kőkemény edzésbe kezdenek. Úgy dióhéjban ennyi. De ha tényleg csak ennyi lenne, nem lenne valami hű de izgalmas könyv, valljuk be őszintén :)
Szerencsénkre azonban Nathanson nagyon ért a karakterek kidolgozásához. Nem ismerünk meg mindenkit, illetve nem ugyanolyan mélységben, viszont azt ki lehet jelenteni, hogy minden szereplő egy külön egyéniség. Ott van mindjárt a százados a zavaros gyerekkorával, és a katonai múltjával. Kapunk egy hencegő pasast, aki minden alkalmat megragad, hogy eljátszhassa: ő a király, de fél pillanat alatt maga alá csinál, ha meglát egy bizonyos őrt. Van egy fekete ex-tisztünk, Napoleon White, aki dühös az egész világra, meg egy rasszista állat, akivel rendszeresen összeakasztják a bajuszt. De van itt ute indián, szentfazék, latino szakács, meg amit akarsz. Az ő történeteik, és az, ahogy szép lassan újra egész emberekké, összetartó csapattá válnak, ez az, ami érdekessé teszi ezt a regényt. Tudom, hogy mindaz, amit itt most leírtam, nem hangzik valami lelkesítően, de higgyétek el, ez egy baromi jó könyv, én biztos újraolvasom még.
És akkor a film. Az a helyzet, hogy én még régebben láttam vagy kétszer-háromszor, és nagyon szerettem, de mostanra kábé semmi emlékem nem maradt róla, úgyhogy tegnapelőtt családilag újranéztük. Úgy nagyjából kétpercenként hördültem fel, hogy micsoda marhaság ez, egyáltalán nem is így van a könyvben, satöbbi satöbbi satöbbi... Ezzel nem azt akarom mondani, hogy rossz a film. Nem az. Sőt, egy nagyon jó kis háborús akciófilm, csak épp tök más, mint a könyv. Szóval ha azt hiszed, hogy mivel láttad a movie-t, már mindent tudsz a sztoriról, felhomályosítalak: tévedésben élsz :)
Eredeti cím: The Dirty Dozen
Zrínyi Katonai Kiadó, 1982.
Fordította: Félix Pál
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése