A helyesírási hibákról

Olyan mindenkinek van. Maximalista nyelvészeknek talán csak háromévente egy csúszik be, írásaikra kevésbé igényesek meg tíz hibát vétenek egyetlen, három szóból álló mondatban, de az az egy biztos, hogy mindenki hibázik valahányszor. Emberek volnánk, vagy mi. (És akkor arról még nem is beszéltem, hogy a gépek is hibáznak, a Word kész katasztrófa ilyen szempontból.) De nem is igazán erről akarok beszélni, hanem arról, hogy melyek lehetnek vajon a legidegesítőbb hibák? Nektek mi a gyengétek? Azt már tudom, hogy engem melyik hoz ki a sodromból, hála - többek között - a mai olvasmányomnak, az Új nap virradnak. Idézem:

"...amíg nem kapja meg tőle, amit akar - a hallhatatlanság titkát..."

Valami hihetetlen módon idegesít, ha a halált összekeverik a hallással. Mert azért már bocsánat, de kurvára nem mindegy, hogy nem tudok kipurcanni, vagy képtelen vagyok a levegőben terjedő hangokat a fülemmel érzékelni. Kaparja a torkomat a sikíthatnék, ha ezt a kettőt összekeverik. Hogy miért pont ettől pöccenek be, azt nem igazán tudom. Talán azért, mert olyan egyszerű a szabály. Egyébként fent nevezett könyvben volt még egy "meghallhat" is, és nem, nem attól féltek, hogy túl hangosan recseg az üvegtörmelék a bakancsuk talpa alatt.

És piszkosul haragszom a helyesírási hibáktól hemzsegő könyvekre. Mert már nincs nyelvtanórám, és egy elszánt tanárom, aki vastagon, vörös tintával aláhúz minden hülyeséget, amit leírtam a dolgozatomban. Mert egykor igenis baromi jó voltam ilyen téren, de az egyetemi tankönyvek, és később a regények összezavartak. Az első néhány évben még morogtam, ha valami hibát leltem teszem azt a Növénygenetika című rendkívül olvasmányos könyvemben. Néhány kötet elején talán még mindig ott van a kis ceruzával írt jegyzetem, oldalszámokkal és a melléjük firkantott elírásokkal. Aztán egyszer csak azon kaptam magam, hogy már nem vagyok biztos benne, hibát látok-e. Utálom ezt a bizonytalanságot. Utálom, hogy kézközelben kell tartanom a helyesírási szabályzatot, mikor ide írok, mert annyira nem vagyok biztos magamban. És utálom, hogy erről pont a könyvek tehetnek, amik újra és újra a rossz írásmódot tolták a szemem elé. Utálom, hogy a regények, amiknek szórakoztatniuk kellene, esetenként csurig vannak hibával, ami kétszeresen is idegesít - egyrészt a felfedezett hibák okán, másrészt mert azon aggódom, hogy jézusom, vajon hány olyan hiba volt, amit már észre se vettem?! Utálom ezt. Követelem, hogy a kiadók legyenek igényesebbek! Punktum.