2013. október 10., csütörtök

Bulvárszösz

Szoktál-e bulvárhíreket bújni? S ha igen? Hébe-hóba? Naponta háromszor? Hangosan szidod a kollégáid előtt a mocskolódó firkászokat, aztán otthon izgatottan olvasod Liptai asszonyság újabb vallomásait?

Elmondom nálam hogy van ez. Egészen a közelmúltig (olyan 2-3 évvel ezelőttig talán) rendszeresen olvastam a pletyirovatot a tévéújságban, meg a neten is gyakran botlottam hangzatos szalagcímekbe, amik aztán holmi hölgyújságok oldalaira kalauzoltak, helyesírási hibáktól hemzsegő cikkeket kínálván fel szellemi táplálékul. Többnyire a következő témák voltak jellemzőek:
  • Úristen! Ez a színésznő hogy elhízott!
  • Úristen! Ez a színésznő borzalmasan lefogyott!
  • Jajj! Mr. Handsome és Miss Beautiful szakított!
  • Ahh! Újra összejöttek!

De ezt talán senkinek sem kell bemutatni... Na, ez az átlagtémakör semmit nem változott azóta se, én már inkább. Nem mondom, hogy mai napság már soha nem olvasok ilyesmit. Miért hazudnék? Dehogynem. Még mindig veszünk tévéújságot, és néha bele is lapozok. Még mindig sokat lógok a neten. Ha pedig kilépek a citromail-ről, akkor a Startlap szokott beúszni a képernyőre, seregnyi hangzatos szalagcímszerű izével. Mindig van legalább egy haláleset (Tragédia! A híres hálivúdi szívtipró meghalt - ez általában egy erősen nyugdíjas fickót szokott jelenteni, akiről még az életben nem hallottam), valami hazai celebhír (Liptai bevallotta! meg Stohl sajnálja! típusú dolgok) meg persze politikai botrány, szóval a szokásos - hangulattól függően - zsibbasztó avagy hergelő marhaságok. Általában egy fél pillantásnál többet nem is fecsérlek rá az időmből, de olyan is van, hogy hármat-négyet elolvasok. Fáradtságom, illetőleg unottságom mértékétől függ.

Aztán a vége többnyire az, hogy felhúzom magam. Például azon, hogy a címnek semmi köze a cikkhez. Vagy azon, hogy a bulvárfirkászok rendszeresen otthon felejtik a helyesírási szabályzatukat. Vagy hogy milyen marhaságokat tudnak elkövetni szimpla figyelmetlenségből, például itt van egy friss-ropogós, mai eset: csábító cím a Startlapon - ide figyuzz, itt van egy újabb fincsi botrány, a menő színész házas nőt ejtett teherbe, na nézzed már! Én gyarló női személy kíváncsi lettem, hogy ki az a huncut férfiú, így megnéztem a linket. Ezt a linket: http://www.cosmopolitan.hu/te_te_te/2013/10/10/owen-wilson-gyereket-var-egy-hazas-notol/#a3 Így most már tudom, hogy Owen Wilson gyereket vár egy házas nőtől. Nem hétköznapi eset, az már biztos, általában fordítva szokott lenni... (Megfigyeltétek már, milyen érdekesek ezek a linkek? Ritkán fordul elő, hogy a cikk címe szerepel bennük, többnyire inkább afféle kis összefoglaló, meg se kell nyitni az oldalt, hogy megtudd a lényeget.)

De leginkább azon szoktam kiakadni, hogy olyan pofátlanul vájkálnak a hírességek életében. Bő felső van az énekesnőn? Terhes! Felszedett három gramm zsírt? Kocahájat növesztett, fúj! Olyan girhes, hogy zörögnek a csontjai? Vasakarattal csodás alakra tett szert - kicsit talán sovány, de milyen jól áll neki és fúj de randa volt kövéren! Együtt ment egy pasassal valami bulira? Közeli barátok szerint már zúgnak az esküvői harangok! Szakított az aktuálissal? Megint összetörték a szívét, vajh kiheveri-e az újabb csalódást? - reméljük nem, boldogságról cikkezni nem kifizetődő, szenvedj még egy kicsit! És így tovább... Nem tudom, ki hogy van ezzel, én mindig kicsit szégyellem magam, ha ilyesmit olvasok, mert mindig ott bujkál a gondolataim közt egy aprócska kérdés: ugyan mégis mi közöm hozzá? Mi közöm xy szerelmi életéhez, súly- vagy drogproblémáihoz, üdülési szokásaihoz vagy bármi egyéb, személyes dolgához? A világon semmi. Vannak persze feltűnési viszketegségtől szenvedő sztárok, akik félhullának éreznék magukat, ha nem szerepelnének legalább hetente egyszer egy magazin címlapján, de vannak olyanok is, akiknek cseszettül elegük van a lesifotósok hadából és a bulvártámadásokból. És a francba is, őket igenis sajnálom. És sajnálom azokat a tiniket is, akik ilyen szarokat olvasnak, és meg vannak győződve róla, hogy ha nem gyönyörűek és karcsúak mint a legzsengébb tavaszi nádszál, akkor semmit sem érnek. Meg ha nincs menő napszemcsijük, szívdöglesztő párjuk, akkor senkik. Részben igenis ebből lesznek az étkezési zavarok meg mindenféle lelki bajok, köszönjük szépen.

Szóval tulajdonképpen csak arra akarok kilyukadni, hogy nem értem, miért ilyen rosszindulatú a világ. Oké, időnként atomszar az élet, de tényleg van olyan, aki attól érzi magát jobban, ha arról olvas, hogy mondjuk a kedvenc színésznője elvonón van? Ha nekem szar, neki legyen még szarabb? Ha felszed egy kilót, örvendezik, hogy de jó, valami nem sikerült neki? Komolyan nem értem, miért mindig a negatív dolgokat kell kiemelni. A cukormáztól fuldokló írások se valami üdítőek, de még mindig inkább azokat olvasnám, ha választani lehet. Miért örülünk a mások bajának? - kiáltotta Nokedli az Univerzumnak, s az így felelt neki: Tudja tököm...

U.i. Azt hittem, ez csak egy 6-8 soros kis szösz lesz, aztán ekkorára dagadt. Ezer bocs, kedveseim, de egyszer muszáj volt már kiírnom magamból, még ha zavarosan is. Béka veletek!

5 megjegyzés:

  1. Régen anya vett egy-két ilyen pletykaújságot, én is elolvastam, nem tagadom.
    Nekem a Femina villog mindig, néha rákattintok egy izére (cikknek nem nevezném), hogy jól felhúzzam magam. A legutóbbi, amit olvastam, arról szólt, milyen bakikat kerüljünk, ha sminkelés után nem akarunk öregebbnek tűnni. Van egy kép, aláírva kb. három sor, és mindegyik úgy végződött, hogy "ettől is öregebbnek tűnsz". Hörrr.
    Az emberek nagy része (vagy mindenki?) gonosz dög, erre sajnos nincs magyarázat. Az emlékek közül is a rosszak, a negatívak maradnak meg erősebben.

    VálaszTörlés
  2. "Tudja tököm!" - hát ez a válasz igazán velős és frappáns! :)
    Egyébként amikor nálunk és népszerűek lettek ezek az újságok, akkor még mi is vettünk hébe-hóba belőlük, aztán olyan szinten csömöröm lett tőlük, hogy már meg sem látom a nagy szalagcímeket az utcai újságbódékban. A neten meg ezeket igyekszem elkerülni, de az tény, hogy néha a címnek semmi köze a cikkhez, csak felfújják a mögötte lévő semmiséget, amihez meg tényleg semmi közünk nem lenne. (Régen, a kollégák néha kinevettek, amikor ebéd közben ment a nagy celebpletyi, én meg mindig kérdeztem, hogy kiről beszélnek, mert semmit nem mondott a név vagy az "óriási botrány" :))

    VálaszTörlés
  3. Amadea: nálunk a nyaralás mellé szokott becsúszni egy-két Blikk meg efféle anyának, de amúgy csak a tévéújság az, ami mindig van itthon. Ja, asszem a Feminán is jártam már, ott se tették túl magasra a lécet...
    Áh, igen, a segítség, öregszem! is örök téma. Mintha el lehetne kerülni, bárhogy is :D
    Nem is tudom, nekem a nagyon jók is ugyanúgy megmaradnak :) De az tény, hogy mindenkiben van egy kis gonoszság - de hát miért kell pont arra rágyúrni?

    Nikkincs: ja, én is csak nézek néha, mikor mesélik/írják, hogy xy-nal ez és ez történt. Oké... de az ki az? Ismerni kéne? :D Tudom én, velem van a hiba, nem nézek se magyar sorozatot, se hálivúdi tinifilmeket (micsinájjak, kinőttem belőle...), nem ismerem a szereplőiket :D

    VálaszTörlés
  4. Jólesett most ez a bejegyzés :)
    Én Anyóséknál szoktam szembesülni azzal, hogy azt se tudom, kiről beszélnek, aztán mindig kiművelnek, hogy ki kicsoda az aktuális xfaktorban meg az éjjelnappalbudapestben és ki kivel merre, meg ki csal meg kit :D ennyi elég is...
    A celebvilágból kb annyi jut el hozzám, hogy amikor filmfesztivál meg ilyesmi van, kolléganőkkel rém unalmas munkanapokon a különböző hiperintelligens hírportálok vörösszőnyeges összeállításain szoktunk röhögni - rendszerint az általunk legszebbnek tartott ruhára azt írják, "már megint magára kapott valami függönyt" míg aki mondjuk egy teáscsészét húz magára, arról megállapítják hogy stílusikon :D
    Bár bevallom, néha én is olvasom az Anyutól csórt Nők Lapját - abban legalább általában tudom, ki kicsoda ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jaj tényleg, a vörös szőnyeges képsorozatok! Azokat meg szoktam nézni én is - és én se nagyon szoktam egyetérteni a képekhez kanyarintott megjegyzésekkel :)

      Törlés