2013. szeptember 21., szombat

Rövidkék

Először is: mint látható, megváltam a szép ződ almás háttértől, mert hiába mondtátok mindahányan, hogy tök jó, azért én mégis sötétnek éreztem. Így hát összeszerencsétlenkedtem egy olyasféle sablont, amilyet eredetileg akartam, és ami elég jól leírja szerény személyemet (úgyismint: betondzsungellakó, Angus Young-ért rajongó női személy, aki szereti a fákat és Philippe Petit-t választotta példaképének. vagy valami ilyesmi). Kicsit bénácska lett, de ez momentán nem nagyon érdekel, egy darabig így marad.

Másodszor: gyüjjék néhány rövid értékelés :)

Raymond Carver: Befognád, ha szépen kérlek?

Imádom ennek a könyvnek a címét. Magát a könyvet sajnos már annyira nem, vagyis kicsit felemásak az érzéseim: az elején és a végén nagyon tetszett, a közepén meg utáltam. (Utóbbi esetben nagy valószínűséggel az volt a gond, hogy nem voltam hozzá megfelelő hangulatban.)
Amit szerettem ezekben a novellákban, az az, hogy olyan... hétköznapiak. Biztos volt már pár ember, aki rásütötte, hogy ezek a történetek semmiről se szólnak - és ez annyiban igaz is, hogy nem történik semmi extra. Mert miről szólnak ezek a szösszenetek? Egy idióta férjről, aki fogyókúrára fogja a feleségét; vagy arról, hogy egy szabadságra utazó házaspár a szomszédnál adja le a kulcsot, hogy ugyan locsolgassák már a növényeket, míg távol vannak; egymást tépő szülők lógós fiáról; a féltékenységbe beleőrülő pasasról... Csupa olyasmiről, ami valóban megtörténhet velünk életünk során. És ez a hétköznapiság az, ami miatt folytatni fogom az ismerkedést az íróval, hátha a Kezdők vagy a Katedrális jobban bejön majd.

Ray Bradbury: Marsbéli krónikák

A második olvasmányom az írótól, és határozottan nem az utolsó. Nagyon attól tartok, hogy ez a pasas be fog kerülni kedvenc szerzőim szűk körébe. Szeretem, ha egy író arra kényszerít, hogy elgondolkozzam a szavain, és Bradbury abszolút ilyen.
A Fahrenheit 451-ben elvette tőlünk a könyveket és a bennük rejlő tudást, és végignézette velünk az emberiség elhülyülését, ebben az esetben pedig arról elmélkedhetünk egy sort, hogy mi történne akkor, ha fejünkbe vennénk, mi birtoklási vágytól feszülő keblű emberkék, hogy meghódítunk egy másik bolygót. Egy olyan bolygót, ahol egy fejlett civilizáció él, méghozzá olyan tökéletes összhangban a környezetével, hogy azt őszintén szólva nehezemre esik elhinni :) Szép sorban végigvezet minket mindazon, ami szerinte történne, és komolyan, bár azt mondhatnám, hogy nem zsibbadt le a nyakam a sok bólogatástól...
Még Bradbury-t nekem, még!

Gabriel García Márquez: Tizenkét vándor novella

A Száz év magány-nak köszönhetően rendesen rácuppantam Márquez-re, sorban kölcsönzöm kifele a műveit, de valahogy egyik se az igazi. Úgy fest, a legjobbat sikerült elsőre kifognom.
Na ne értsetek félre, eddig minden írása tetszett, ez a kötet is rendben volt, szerintem minden novella remekül volt megírva, csak éppen nem nekem írta őket... Azt hiszem, ha elárulom, hogy a könyv címe tetszett a legjobban, meg az előszó, ami a novellák keletkezésének történetét írja le, azzal mindent elmondtam.



Aimee Bender: A citromtorta különös szomorúsága

Az úgy volt, hogy én ezt már a megjelenésekor is el akartam olvasni, de soha nem volt bent a könyvtárban. Olyannyira nem, hogy végül eluntam a várakozást, és levettem a könyvtárazós listámról. Legközelebb, mikor a Király utcában jártam, ott röhögött a polcon. Egy francos Murphy törvénykönyv az életem.
Mondom, mi benne a jó: az ötlet, hogy az ételek ízéből meg tudod mondani, hogy a készítője mit érez. Hogy kis gyakorlás után meg tudod mondani: a tojást, amiből a pite készült, Iowa vagy mondjuk Arkansas ege alatt tojta-e a tyúk. Ez tök érdekes. És könnyen lehet haladni a könyvvel, nagyon olvasmányos.
Lássuk, mi az, ami szerintem nem oké. Hát az, hogy ebben a családban senki se normális! De nem úgy értve, hogy van pár dilije, mint minden átlagembernek, nem, muszáj volt egy rakás X-Men-t beleszuszakolni a történetbe. Nekem ez így túl sok volt. Mikor kiderült, hogy Joe mit tud, kis híján falhoz vágtam a könyvet. Aztán még a kedves papa is előrukkolt egy kis meglepetéssel. Miért? Miért nem lehetett csak Rose-ra koncentrálni? Ha már nagy körvonalakban az egész családja szarik a fejére, legalább ez a történet lehetett volna csak az övé. A könyv végén meg csak pislogtam, hogy ki lopta el az utolsó két-három fejezetet? Szerintem nem lett rendesen lezárva.
A másik problémám már valószínűleg a fordító hibája, aki rendszeresen ezüstneműt ad a szereplők kezébe. Az evőeszköz szót emlékeim szerint csak a 'műanyag' jelző után volt hajlandó használni. Oké, hogy viszonylag jómódú család, de ahogy leírta az írónő a házukat, meg aztán a bérelt lakást... egyszerűen nem passzol a képbe az ezüst. És engem ezért rettentően idegesített, hogy minden alkalommal ezt tolták a képembe - lám, nekem is van dilim. Az ebédre elfogyasztott perecemet egy nagylelkűségi rohamát kiélő pék sütötte, aki két marokkal szórta a sót.

6 megjegyzés:

  1. khm... én nem mondtam, hogy tetszik a zöld háttér, diplomatikusan csak annyit mondtam, hogy még szokni kell :P Ebbe a mostaniba (ami szerintem jobb, mint az előző) meg úgy látom, hogy halál biztos vagy, úgyhogy ez ellen meg nincs mit tenni :DDDD

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jó, azt nem mondta senki, hogy 'Fúj, vidd innen!', na :D
      Nem vagyok benne halál biztos, sőt, csak most kicsit elegem lett a sablonpiszkálásból, tehát - valameddig, ki tudja meddig? - így marad :)

      Törlés
  2. Szerintem jó a sablon.:)
    Carver piszkál, és megokosodtam a Merítés posztmodern rovatából, hogy ő minimalista szerző. Kicsit irigylem azokat, akik ilyen szavakkal dobálóznak és próbálok ilyeneket tanulni, hogy ki melyik irányzatba tartozik, melyik könyv melyik hangzatos műfajcím alá sorolható be:D Pl. realista kispróza meg ilyenek.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi :)
      Minimalista, aha... én aszittem realista :D Megmondom őszintén, lila gőzöm nincs ezekről, de egy ideje ez már csöppet sem zavar :)
      (Bradbury is piszkáljon! Méghozzá a Fahrenheit 451!)

      Törlés
    2. Értettem, majd vele is találkozni fogok.:) Amúgy is terveztem.

      Törlés