2012. szeptember 2., vasárnap

Talpél ha csattan

Vavyan Fable: A Halkirálynő és a Kommandó

Vajh' kell-e strapálnom magam holmi cselekményvázolással? Elvégre is a kortárs magyar szórakoztató irodalom egyik klasszikusáról van szó... Na de azért mégis, dióhéjban: van egy nagyszájú lány, foglalkozása szerint zsaru; egy mogorva pasas, foglalkozása szerint zsaru; nekik van sok barátjuk, foglalkozásuk szerint leginkább zsaruk... meg van egy nagy csomó rossz ember, akiket lehet kergetni. És vice versa. Ennél többet nem óhajtok elárulni, aki még nem tette, olvassa el, akkor majd megtudja... mit is?

Hát először is azt, hogy ez egy remekjó könyv, amennyiben az ember szereti az akciódús történetet, az időnkénti lelkizést és a nyelvújító humort. Itt kérem van minden, mint a búcsúba'. Korábban már legalább kétszer olvastam, (meg egyszer kölcsön is adtam, úgyhogy szegény könyv kezdi kicsit elhagyni magát, illetőleg az utolsó néhány lapját, és - fájdalom! - a gerince is többszörös törést szenvedett) de még mindig nem unom. Nem vált ki belőlem visítva nevetős reakciót, de a mosoly gyakran odaragad a szájam szélibe. Különösen, ha Martin Wry van a porondon, minthogy ez a teljességgel lökött fickó a legkedvencebb szereplőm.

Na és akkor itt álljunk is meg egy pillanatra, hogy elrebeghessem: szeretem e könyv szereplőit. Nyilván nem a genyó gengszterekre célzok, hanem hát a fentebb emlegetett zsarukra és pereputtyukra. Ott van például Donald, az írói és vendéglátóipari vénával megáldott barát, akinek halpucovászati kísérletét egyszerűen nem lehet kibírni röhögés nélkül (és akinek a tóparti házát rendkívüli módon irigylem). Vagy Ella, az aprócska kislány, alig hét éves, de máris szinte felnőtt. Vagy a legújabb kedvencem, Rühl, a hórihorgas, csúnyácska mesterlövész, akiről most nem mondhatok semmi többet, mert utáljuk a spoilereket... És még hosszasan folytathatnám a sort, de ezt sem teszem, mert még valamelyik olvasóm unalmában bealszik itt nekem, és lefejeli a monitort, márpedig egy ilyen ronda baleset kiváltásával nem tudna megbirkózni lelkiösméretem.

Egy kis problémám azért mindig akad Fable regényeivel: a bunyók leírása. Időnként olyan rúgáskombinációkról olvasok, hogy követni nem tudom. Ha jól rémlik, ezért már többen beszóltak az írónőnek, nekem semmi ilyesféle szándokom nincsen. Arról nem tudok nyilatkozni, hogy az életben mennyire megvalósíthatóak ezek a koreográfiák, de hogy kellő fantáziával elképzelhetőek az biztos - különben nem lehetett vón' írásban megörökíteni. Szóval részemről ennyit erről.

Mi mást írhatnék még? Ez most nagyon jól esett, éppen pont erre a könyvre volt szükségem. Most pedig erősen kacsingatok a folytatások felé, de még előbb a könyvtári könyveket kéne olvasnom, meg a Monte Cristót, ami fizikai adottságait tekintve valóságos tömegpusztító fegyver, szerintem még Csáknorriszt is ki lehetne ütni vele. Szóval ezer más könyv vár, de... majd meglátjuk.

Fabyen Kiadó, 2006.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése