2012. július 11., szerda

Professzor Szupermen

Dan Brown: Digitális erőd

Kérném a mélyen tisztelt Dan Brown rajongókat, hogy ebben a szent minutában meneküljenek innen. Ez most nem lesz egy kedves poszt. Nagyon nem. Dühös vagyok és gonosz.

Szóval. Az imént azon gondolkoztam, hogyan is lehetne röviden s tömören összefoglalni, miről is szól ez a... izé... thriller(?) Mármost egész nyugodtan lehet gúnyosan horkantgatni, illetőleg nevetni - kinek-kinek ízlése szerint -, de az első, ami eszembe jutott, a Robin Hood, a fuszeklik fejedelme c. film egyik betétdala volt, kis igazítással pont passzol: "Szarban van a haza, morál meg nincs, a lelakatolt szüzesség kriptográfus a legnagyobb kincs. Hősre van szükség, akárki lássa, aki a zsarnok sírját ássa..." Tudom, hogy ez így nagyon béna, de nagyjából ez a helyzet. Veszélyben vannak az USA bizalmas dokumentumai, tobzódunk az erkölcstelen népekben és egy szuperintelligens kriptográfus csapdába esik. És van egy professzorunk is, aki szupermen lesz, erről még később beszélünk.

Eleinte még egész jól elvoltam ezzel a könyvvel, csakhogy Mr. Brown már megint elcseszerintette. Adva van egy közepesen izgalmas sztori, amit még élvezhet is az ember, ha eltekint az időnként kissé gyökkettő fogalmazási módtól, szirupos párbeszédtől és a kódtörő néni hisztijeitől. És akkor Mr. Brownon elhatalmasodik a grafománia. Nem képes abbahagyni a szövegelést. Még egy kis csűrés itt, egy kis csavarás amott, nem, még mindig nem elég, ide kell még valami furmányos fordulat... Nem, édesem, nem kell. Tök jó, hogy tele vagy ötletekkel, igazán, de nem muszáj mindet egyetlen könyvbe belezsúfolni. Tessék szelektálni: a király ötleteket megtartani, a többit kivágni a kukába, vagy félretenni későbbre. Komolyan azt gondolom, hogy DB szép karriert futhatott volna be a nyolcvanas, kilencvenes években, ha Steven Seagal-nak írt volna forgatókönyveket. Ez a könyv meg sokkal jobb lehetett volna, ha mondjuk 150-200 oldallal rövidebb. Ez az egyik dolog.

A másik, hogy illenék egy kicsit jobban odafigyelni a részletekre, meg a szereplőkre. A legnagyobb baki, amitől felvijjogott a sziréna a fejemben, ez volt. Négyszáz oldalon keresztül ismételgette nekem, hogy ez a bérgyilkos pasas siket, erre meghallja ahogy XY a lépcsőre puffan. Ne már... Írja azt, hogy az őrült rohanás közben a talpával érezte, hogy megremeg a lépcső, és hah! ez biztos a célszemély lesz, ezt még hajlandó vagyok elhinni, de hogy egy harminc éve siket fickónak hirtelen pár másodpercre visszatér a hallása, na azt már nem.
Aztán itt van a kedvencem, Miss Kriptográfus Zseni, alias Susan. Gyönyörű, 170 az IQ-ja, munkaköri leírása szerint kisfőnök és körülrajongott istennő. Az a baj, hogy Dan Brown milliószor a szánkba rágja, hogy ez a nő mennyire nagyon okos, csakhogy mi, egyszerű, gyopár kis olvasók minimum húsz oldallal előbb rájövünk minden fontos fordulatra. Susan meg csak áll, és kétségbe van esve, és nem tudja mit tegyen. Az egyik legszebb példa erre egy bizonyos jelszó, amire a briliáns agyával sehogy se tud rájönni, csak az utolsó előtti másodpercben vágja tarkón egy isteni szikra, míg mi, enyhén dühös olvasók már rég tudjuk a pofonegyszerű választ.
És akkor a Szupermen. Ő egy csodálatos, meg jóképű, meg intelligens nyelvész prof, nem mellesleg Susan vőlegénye. Erre a fickóra bíznak egy igen fontos feladatot, nemzetbiztonsági címkével ellátva. És akkor itt álljunk is meg egy pillanatra. Ez a könyv gyakorlatilag teli van pakolva ultramodern elektronikus kütyükkel. És 1998-ban jelent meg először, tehát már jó ideje létezett az a remek kis szerkezet, amit úgy hívnak: mobiltelefon. Akkor már az apámnak is volt mobilja. El tudjuk képzelni, hogy egy szupertitkos, szuperfontos nemzetbiztonsági ügyben eljáró amerikai manusnak nem adnak telefont? Hogy telefonfülkékbe rohangál, meg vár a kapcsolásra? Miközben egy másik alak a szemüvegébe épített hipermodern számítógépről küld e-mailt egy személyi hívóra? Én nemigen tudom elhinni. De sebaj, talán a kütyümentesség edzi meg oly mértékben hősünket, hogy a végén repülni is megtanul. Csodálkozni tetszenek? Pedig én nem tudok jobb magyarázatot... Elmesélem, hogyan is történt a dolog, de vigyázat, kicsit SPOILERes leszek!

Tehát. Képzeljünk el egy jó magas tornyot. Egyetlen bejárat, kanyargós csigalépcső a fenti teraszig, bent csupán néhány keskeny ablak ad némi fényt. Veszélyes hely ez, az író igyekszik felhívni rá a figyelmünket, mily halálos pálya, elmeséli, hogy több turista törte már ki a nyakát e szent helyen. Ilyen véletlen nyaktörésben reménykedik az is, aki kergetőzni szalad be a toronyba - nyelvész professzorunkat üldözi roppant elszántan. Felfelé hármasával vett lépcsőfokokról olvasunk, már ezt is furcsállottam kissé, de ráfogtam az adrenalinra. A killer felfut a teraszra, ott kissé meglepődik, aztán rohanvást indul lefelé. Meg a prof is, méghozzá ötösével véve a lépcsőfokokat. Neked mi jutna eszedbe először, ha azt olvasnád, hogy egy nyakroppantós típusú lépcsőn, a falhoz lapulva, elkocsonyásodott lábizmokkal, de sebesen fut lefelé egy totál bepánikolt ember, csupán minden ötödik lécsőt használva? Okvetlenül el kell vágódnia, odavernie magát minden falhoz, lépcsőhöz, és rongybabaként gurulni a földszintig. Vagy ha nem is szenved irreverzibilis károkat, legalább egy kis csúszás, vagy időben megfékezett zuhanás kellene hogy legyen. De nem itt! Minthogy ez szerintem ellentmond minden logikának, úgy döntöttem, a fickó repült. Szupermen lett, tán egy második, utólag törölt epilógusban kap is egy feszülős kék dresszt meg piros gumibugyit a menyasszonyától.
SPOILER VÉGE.

Egyébként gyakorlatilag egész végig, míg a könyvet olvastam, az motoszkált a fejemben, hogy bázz, Dan Brown hőseinek több krimit kéne olvasniuk/nézniük. Olyan alap dolgokra nem gondolnak. Kábé olyan szintű hülyeségek vannak benne, mint amikor egyik cégtárs azzal fenyegeti az erőszakos természetű másikat, hogy kizárja a buliból (tegye fel a kezét, aki nem látott még minimum két ilyen részt a Columbo-ból). Itt például az egyik szereplő nem figyel arra, hogy ne lássa meg az árnyékát az üldözője, miközben épp egy ablakból kukkol kifele, aminek az árnyéka az üldözője lába elé vetül. Hát no comment.

És nem, még mindig nem fogytam ki a panaszból. Igazából az a rész tette fel a pontot az i-re, amiről most fogok mesélni, ettől szállt el az agyam messzi vidékekre. De ezt viszont tényleg nem tudom ordasnagy spoiler nélkül leírni, úgyhogy aki nagyon szeretné a későbbiekben elolvasni ezt a remeket, ne guruljon tovább.

SPOILERHEGYEK!
Tehát. Közel a végkifejlet. Egy hatalmas vezérlőben vagyunk, köröttünk millió számítógép, ott van Susan, a Zseniális Kódtörő Bajnok, onlány kapcsolatban a Szupermen, meg egy rakás okos technikus, meg cégigazgató, meg ilyenek. Hogy elkerüljék a katasztrófát, be kell pötyögniük egy jelszót a gépbe, az viszont el van rejtve egy kódnak a kódjának a kódjának a kódjába. Kábé. Namost: Susan csak áll, és teljesen oda van, és nem bír rájönni a dolgok nyitjára. De szerencsére itt van a prof, aki elmagyarázza kedvesének azt, amit alapból tudnia kéne, így aztán rájönnek, hogy hogy kell sorba rendezni egy rakás betűt, és nagy nehezen eljutnak odáig, hogy ezt az ábrát kapják:

P   O   S   L   H   I   S   O
R   L   E   O   I   E   Z   L
  I   D   L   N   R   S   A   K
M   O   E   B   O   A   K   O
A   K   M   S   S   N   I   Z
M   U   I   E   I   A   P   O
E   L   K   G   M   G   O   T
G   C   U   A   A   A   K   T

Azt is tudják, hogy ezt felülről lefelé kell olvasni, a bal fölső sarokból indulva, és akkor meglesz a megoldás, juhé! Remek, remek, gondoltam én, haladunk! Szépen el is olvastam a szöveget, összeállt a kép, boldog voltam, hogy mindjárt vége. Erre tessék:
"- Hat perc! - kiáltotta oda az egyik technikus.
Susan parancsokat osztogatott. - Gépelje be újra felülről lefelé! Lefelé olvassa, ne keresztbe!"
Megvallom őszintén, ez sokkolt. Komolyan újra be kell ezt gépelni? Simán el lehet olvasni... De mondom, jól van, biztosra mennek. Akkor kijön nekik ez a meglehetősen egyértelmű betűfolyam:

PRIMAMEGOLDOKULCSELEMIKULONBSEGA
HIROSIMAIESANAGASZAKIPOKOLKOZOTT

Ez már igazán elég kell legyen, nem? Nem.
"- Tegyük be a szóközöket és az ékezeteket! - rendelkezett Susan. - És megkapjuk a rejtvényt, amit meg kell fejtenünk."
Jajjnekem.
Egyébként az is nagyon érdekes, hogy végig totál ideg mindenki, mert csak néhány percük van megmenteni az országot-világot, ehhez képest mindenki mindenkitől magyarázatot követel... mindenre. Könyörgöm, kevesebb dumával hatszor hatékonyabbak lennének. Az már csak hab a tortán, hogy a jelszóra is hamarabb rájövünk, mint hogy Miss 170IQ-nak és társainak leesne a tantusz. Mindegy.
SPOILER ÉS ÉRTÉKELÉS VÉGE.

Ezt a könyvet többet nem akarom látni.

Eredeti cím: Digital Fortress
Gabo, 2005.
Fordította: Bori Erzsébet

2 megjegyzés:

  1. Steven Segal, ez jó:)) Azaz Film+ könyvekben, mi?

    VálaszTörlés
  2. Á, még a Film+ is ad néha jó filmeket :D De amúgy jó nyomon jársz :)

    VálaszTörlés