2012. július 4., szerda

Szőrösnadrágú Ragnar és Tsai

Else Roesdahl: A vikingek

Mármost kérném tisztelettel ez itten nem regény, hanem okosító célzattal íródott könyv, tehát nem sok hozzáfűznivalóm lesz. Érdekes volt. Nem tudom, kinek milyen kép él a fejében a vikingekkel kapcsolatban, én még csak ilyen-olyan filmekben találkoztam velük, és Hálivúd... nos Hálivúd nem olvasta ezt a könyvet. Na szóval mostanáig úgy képzeltem, hogy a vikingek - férfiak és nők egyaránt - ilyen nagy draba állatok, akkorák mint egy tucat masszív tölgyfa háromajtós szekrény, erőszakosak, csak akkor szállnak le a sárkányfejes hajóikról ha fosztogatásra alkalmatos tengerparti városka kerül az útjukba, mikoron is szarvas sisakkal a fejükön, csatabárdot lóbálva letámadják a szegény ártatlan népet, ja és mellesleg szabadidejükben felfedezték Amerikát. Hát kérem, nekem ilyen primitív elképzeléseim voltak. Szégyen und gyalázat.

De hál'isten pár éve megvettem ezt a könyvet, és most hogy elolvastam, nagyon okosnak érzem magam. (Bár ez az érzés már nem tart sokáig, ebben biztos vagyok.) Már tudom, hogy magasabbra nőttem, mint egy átlagos viking pasas, hogy a nők nem harcoltak, viszont vezették a háztartást. Hogy egyáltalán nem voltak erőszakosabbak bármely más európai népnél, és bár tényleg remek hajósok voltak, értettek a földműveléshez is. Már persze ott, ahol meg lehetett művelni a földet. Ahol nem, ott még mindig vadászhattak bálnára meg satöbbire, meg tarthattak rénszarvast. Tényleg sokat fosztogattak, viszont nem a csatabárd volt a legkedvencebb fegyverük, hanem a kard. A sisakról a következőket olvashattam: "Az osebergi kárpiton és más leleteken láthatunk szarvdíszes fejékű férfiakat, de ezeknek semmi közük sincs azokhoz a sisakokhoz, amelyeket a vikingek harc közben hordtak." Ami pedig Amerikát illeti... hát ja, tényleg felfedezték, és csak azért nem telepedtek le ott, hogy a jó zsíros földjén legeltessék a marháikat, mert már lakott volt.

No még néhány szót arról, hogy is néz ki ez a könyv. Hát jól, szép barna meg minden, de ugyebár nem ez a lényeg. Először viszonylag rövid fejezetekre bontva végigveszi a vikingek hétköznapjait. Szóba kerül itt minden, hol és hogyan éltek, mit ettek, mit viseltek, milyen fegyvereik voltak, milyenek voltak a hajóik, a művészetük, a vallásuk ésatöbbi ésatöbbi. Ez a hosszabb rész. Aztán a végén a terjeszkedésükről van szó, Európán belül, és azon kívül - a kontinensen, a briteknél, Izlandon, Grönlandon... Mint fentebb említettem nagyon érdekes könyv, nekem főleg az első rész tetszett, a terjeszkedésükről szólót kissé untam, meg azért egyebütt is előfordultak olyan részek, amiket szárazabbnak éreztem a Szaharánál, de azért vegyük figyelembe, hogy mi fér bele cirka 400 oldalba. Egy nép történetét se lehet úgy belezsúfolni egy ekkora könyvbe, hogy időnként ne kelljen úgy leegyszerűsíteni a szöveget, hogy az az emészthetetlenség határát súrolja. Mármost ha valaki hosszasan taglalja nekem, hogy Szőrösnadrágú Ragnar (imádom a nevét) ekkor és ekkor lerohanta ezt, aztán Kékfogú Harald (az övét is) ekkor és ekkor lerohanta azt, és így tovább a végtelenségig, az engem nem nagyon fog érdekelni, ha nem jár hozzá valami kis plusz érdekesség. Szóval helyenként untam de nagyon, de abszolút megérte elolvasni. Teljes szívemből ajánlom mindenkinek, akit egy kicsit is érdekelnek a vikingek. Az igaziak, nem a hálivúdiak.

+Megjegyzés: a molyra írtam egy rakás karcot a könyvhöz, meg lehet nézni, mennyire olvasmányos/érdekes, ha netán valaki bizonytalankodik, kell-e ez neki, avagy sem.
+Még egy megjegyzés: szeretnék egy ilyen kitűzőt.

Eredeti cím: Vikingernes verden
General Press, 2007(?)
Fordította: Bánki Vera

A borító képét a kiadó honlapjáról csentem, a másikat már nem tudom honnan mentettem le, de a google képkereső dobta ki.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése