2013. június 12., szerda

A szerelmes Kafka

Jacqueline Raoul-Duval: Kafka, az örök vőlegény

Gondban vagyok ezzel a könyvvel. Amolyan 'minek nevezzelek?' típusú gondban. Elvileg regény, ugyanakkor telis-teli van pakolva levél- és naplórészletekkel, néha pedig olyan, mintha tankönyvet olvasna az ember. Egy nagyon jól megírt tankönyvet. Mert bármilyen kategóriába szuszakoljuk is be, az biztos, hogy abszolút olvasmányos, gördülékeny stílusban íródott. És még érdekes is. Ha érdekel Kafka, és még nem olvastál róla semmi komolyabb életrajzot, vagy ha szívesen olvasnál egy furcsa, különc író szerelmeiről, ez a te könyved. Feltételezem, hogy azok, akik már alaposabban utánajártak K. életének, nem sok újdonságot találnak ebben a vékonyka kötetben.

Ami magát Kafkát illeti... hát, én bizony vele is gondban vagyok :) Nem tudom eldönteni, hogy utáljam, vagy kedveljem. De ha eszembe jut egy kislány, meg az ő babája, utóbbi felé billen a mérleg, olvassátok csak:

Az ősz eleje langyos és napfényes volt. Franz egészen a növénykertig elsétált; élvezettel szívta be a hársfaillatot, végigjárta a trópusi üvegházakat, figyelte a lomb színváltásait, a csendes sétányokon hallotta az első elszáradt levelek roppanását a léptei nyomán.
Egyik nap, amint a park rácsos kapuján kilépett, zokogó kislányt pillantott meg. Odament hozzá. Szép, fehér bőrű, piros arcú szőke kislány volt, amilyen ritkaság arrafelé. Megkérdezte tőle:
- Miért sírsz?
- Elvesztettem a babámat.
- Dehogy vesztetted - mondja Franz.
- Megtaláltad?
- Nem, nem, nem találtam meg; elutazott a babád.
- Honnan tudod?
- Levelet kaptam tőle.
- Mutasd.
- Otthon hagytam; de ha akarod, holnap háromkor elhozom neked. Ide, a padhoz.
- Hogy hívnak?
- Franznak. És téged?
- Malunak.
Hazafelé menet Franz azon töpreng, vajon Ottla mit mondana idősebbik kislányának, ha balszerencséjére elvesztené a babáját, Lolottét, amelyet még legmélyebb álmában is magához szorít.
Másnap a megadott időben Malu és Franz találkozik a padnál. Franz kalapot emelve köszönti a kislányt, és átnyújt neki egy borítékot, amelyen rajta van a neve meg egy használt bélyeg.
Malu vállat von:
- Nem tudok olvasni.
Franz felolvassa neki. A baba e szavakkal fejezte be levelét: "Sok puszit küldök neked, és mindennap írok."
Malu elgondolkodik, azután megkérdi:
- Akkor holnap másik levelet hozol?
Másnap és a következő napokon Franz újabb levelet vitt a kislánynak. Malu dobogó szívvel hallgatta a felolvasást: a babája színházba, moziba, cirkuszba, operába ment, Bécsbe, Párizsba, lovagolt, táncolt, zenekari kísérettel énekelt, szédítő volt.

Egy szó mint száz: én szerettem olvasni. Kicsit furcsa felépítésű volt ugyan, de azért lehetett követni, és nekem személy szerint sok újat tudott mondani (hol van már a tavalyi hó, meg a középiskolai irodalom óra...).

Eredeti cím: Kafka, l'éternel fiancé
Ab Ovo, 2012.
Fordította: Szoboszlai Margit

U.i. Az angol kiadás borítója irtóra tetszik.