A következő címkéjű bejegyzések mutatása: hangulat. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: hangulat. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. november 7., csütörtök

Őszieses

Kicsit szégyellem magam. Az utóbbi időben mást se csináltam itt, mint rinyáltam valami miatt. Szörnyű.
Szóval azt hiszem éppen itt az ideje, hogy valami szépet s jót is felvéssek ide. Példának okáért azt, hogy sok-sok év után ma végre megint láttam szivárványt. Igazit. Nem olyat, amit az üvegpoháron megtörő fény rajzol az asztallapra és a falakra. Nem olyat, amit nyáron, viráglocsolás közben látsz. Igazit. Egy nagy szürke felhő tövében volt, mintha ő tartotta volna azt a hatalmas égi fekete bárányt. Gyönyörű volt. Szerintem ráhoztam anyára a frászt, mert amint megpillantottam, felsikítottam: "Szivárvááány!" Mint valami ötéves kislyány :D
Eme épületes történetkezdemény után kaptok egy pár képet, mert most ilyen képnézegetős hangulatom van.
Ha kíváncsi vagy a tavalyi avarrugdalós hangulatban fogant posztra, itt megnézheted.
(Nagyításhoz katt a képre.)




Képek forrása: 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9

2012. november 19., hétfő

Hópehelypaplanos post

Nekem semmi se jó. Két hónapja még avarrugdosós, tarka ősz után nyíttam, erre most meg már hó kéne. De nagyon. Valami esőszerű szötymő időnként szemerkél ugyan, és én azt is nagyon szeretem, de azért összehasonlíthatatlanul kellemesebb látvány lenne holmi öklömnyi hópelyhek szállingózása. Szeretnék egy kis havat. Csak egy egészen kicsikét. Egy vékony takarónyit.
Addig is, míg eme meteorológiai csodára várok, hófútta képeket nézegetek. Ezekből szemezgetek ide jó sokat, hozzám hasonlóan hóra* áhítozó látogatóim gyönyörködtetésére.

*Alliteráció, szeretlek!







2012. szeptember 21., péntek

Őszi hangulat

Az van, hogy tegnap óta teljességgel őszies hangulatban leledzem. Tudjátok, olyan zörgő avaros, alma és sült gesztenye illatú őszi hangulatban. Attól függetlenül, hogy még csak szeptember van, minden fa zöld (kivéve azt, ami az ablakom előtt áll, és amiről egy hónapja leszáradt a lomb, pedig egész nyáron locsolták...) és per pillanat a nap is minimum huszonhét ágra süt. Szerintem a jégcsappá fagyott végtagjaim miatt lehet. Bárhogy is, levadásztam egy csomó képet, amikből jó sokat ide is felrakok, mert miért ne. Jó nézelődést :)

[Kattintásra a képek jó nagyra híznak.]









Képek forrása:
1, 3, 8, 9, 11, 13: weheartit.com
2: ninainflorida.com
4: its-my-inspiration.tumblr.com
5: ram02ram.wordpress.com
6: undergroundsquare.com
7: shipofthefens.tumblr.com
10: moinhosshopping.com.br
12: smaller-sarah.blogspot.com
14: bbc.co.uk
15: mymodernmet.com

2012. április 14., szombat

E boldog nemszületésnap enyém

Aki most értelmes, magasröptű, egyszersmind mélyenszántó gondolatokat óhajtana olvasni, a saját érdekében sürgősen távozzék. Ez itt most nem holmi könyvértékelős poszt lesz, minthogy a Rézi óta nem olvastam egy sort sem. Vagyis hát dehogynem, de valahogy nem érzek rá késztetést, hogy pattanóbogarakról meg a szamóca mikoszferellájáról kanyarítsak ide valami nagyon hasznosat, márpedig jelenlegi olvasmányom csak ilyen jellegű érdekességekkel szolgál, sajnos :)
E filozofikus magaslatokban röpködő bejegyzés ihletője úgy egyébként a tea, amit hamarosan főzni fogok, koffeinbevitel céljából. Feltévedtem ugyanis a weheartit.com-ra, és rákerestem a teára, mert miért ne. És tök jó képeket találtam. Na, ezért gagyogok most itt mindenféle zöldeket. Kinek kedve vagyon, nézelődjék. Mint mindig, kattintásra a képek jó nagyra nőnek.




A képek forrása, mint említettem volt: weheartit.com

2012. március 6., kedd

Zöld erdőben járnék...

Az évnek pontosan ez az a szakasza, amit nem szeretek. Már nincs tél, még nincs igazán tavasz; a Nap süt, remekjó sétaidő van, épp csak tök kopasz minden. Élek-halok valami kis színért. Zöld fákért, tarka virágokért. Persze lehetne mondani, hogy húzzak ki egy fenyvesbe, ott aztán van zöld dögivel, de... az nem ugyanaz. Szóval ilyenkor van az, hogy kínomban feltévedek valamelyik képkereső oldalra, és végignézek egy nagy kupac zöld erdőben jártam típusú képet, és csendeskén szenvedek. És mivel úgyis gondoltam már rá, hogy hébe-hóba talán írok majd ide szép kertekről, parkokról meg egyéb zöldségekről, most itt is hangot adok súlyos, négyoldali zöldhiányomnak. És képeket csatolok hozzá, amik kattintásra jó nagyra nőnek.





(Csak nekem van olyan érzésem, hogy ebben a patakban víz helyett kóla folyik?)



Képek forrása: flickr.com
Kicsit konkrétabban: 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9