2013. november 16., szombat

Megnyílik az ég

Karen Marie Moning: Megnyílik az ég

"Egy évvel az FLU, vagyis a Fal Leomlása Után a tündérek szabadon vadásznak, az egész világ háborús övezet, és nem telik el nap békességben. Dani O'Malley ezekben a vészterhes időkben immár egyedül járja Dublin káosszal teli, sötét utcáit, és egyedül saját szabályait követi: Tedd, amit tenned kell a túlélésért!"

Azt hiszem, mielőtt erről a regényről kezdenék beszélni, nem árt néhány szóban összefoglalni, hogy is állok én ezzel a sorozattal - az első három részről született ugyan külön bejegyzés, de az utolsó kettőről nem (és nagy valószínűséggel már nem is fog). Szóval: azok közé tartozom, akiket ez a világ viszonylag lassan varázsolt el, Barrons pedig talán csak egy paraszthajszálnyit. Az első kötetet jónak láttam, a másodikat még jobbnak, a harmadikért rajongtam. Aztán jött egy jó nagy szünet, és utána bedaráltam a következő kettőt. És csalódtam, az a helyzet. A Rossz hold kelt fel-t még izginek találtam, viszont az Új nap virrad... Figyi, én igazán szeretem a fordulatos sztorikat, de szerintem van az a szint, amikor már egyszerűen túl sok a csavar. Ez pedig húsz méterrel efölött a szint fölött lebegett. Túlbonyolított volt. Nekem. Viszont a Danihez fűződő viszonyom 180 fokos fordulatot vett: eleinte rettenetesen idegesített, a végére meg annyira megkedveltem, hogy minden rossz szájíz ellenére el akartam olvasni az ő könyvét.

És milyen jól tettem! Pont annyira volt fordulatos, amennyire kell, és kivételesen még a függővég sem hozott ki a sodromból, mert úgyis tudom, hogy nem... khm. Plusz szerintem Dani sokkal jobb mesélő, mint Mac, Ryodan pedig százszor érdekesebb, mint Barrons. Persze azt azért nem mondhatom, hogy semmi problémám nem volt. Tartsatok nyugodtan maradinak, de akkor is zavar kissé, hogy felnőtt férfiak egy 14 éves kislányért bomolnak. A rendszeresen előforduló "húzd ki a fejed a seggedből" fordulatért sem rajongok annyira, mint az írónő (vagy a fordító?) - ami azt illeti, ennek gyakorisága már valamelyik előző részben is idegesített, ha jól rémlik. Az pedig kész kiszúrás, hogy Dani állandóan az egyik kedvenc csokimat habzsolja, mikor épp próbálnék leszokni a nassolásról. Hatalmas Snickers kupacokról fogok álmodni :)

Nos, mindig irigyeltem azokat, akik egy sorozat minden egyes darabjáról háromoldalas értékeléseket tudnak írni anélkül, hogy ismételnék magukat és huszonöt spoilert hintenének el a mondókájukban - én nem tartozom közéjük. Csupán annyit jegyeznék meg: ha hozzám hasonlóan elégedetlen voltál mindazzal, ami az Új nap virrad végére sült ki, tégy egy próbát ezzel a könyvvel. Velem újra megszerettette a sorozatot, hátha veled is így lesz :)

Eredeti cím: Iced
Cor Leonis, 2013.
Fordította: Laskay Ildikó

9 megjegyzés:

  1. Végre valaki rajtam kívül, akinek az Új nap virrad némi csalódást okozott. :) Azon, hogy mindenki egy 14 éves lányért van oda, én is kiakadtam. Viszont engem se Barrons, se Ryodan nem tud érdekelni. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát ott az utolsó kétszáz oldalon csak fogtam a fejem, és imádkoztam hogy most már tényleg ne bonyolítsa tovább, de fohászom sajnos nem hallgattatott meg :D
      Na, én meg örülök, hogy nemcsak én akadtam ki.
      Ryodan-t illetően meg kíváncsi vagyok, miért olyan, amilyen és egyáltalán milyen is? Elég eltérőek a vélemények...

      Törlés
    2. Eltérőek a vélemények. Ezt mondja Lizzy Mr. Darcyról. :) A könyv olvasása közben ez többször is eszembe jutott. De amíg Mr. Darcy végig úriember, büszke vagy sem, addig Ryodan megveri Danit, zsarolja, és parancsolgat neki. És hiába kedves pl. Jóval, nekem nem lesz szimpatikusabb. :)

      Törlés
    3. Éppenséggel szerintem sem ilyen egy álompasi, én csak azt mondom: érdekes fickó. (Speciel Táncosnak drukkolok, ő legalább korban is passzol :D)

      Törlés
    4. Ó korántsem az. És nem értem a női olvasók Barrons és Ryodan iránti rajongását. Sőt, kedvem lenne megkérdezni, hát mindenki megőrült? :D Igen, én is Táncosnak drukkolok. Csak ki ne derüljön róla is valami huncutság. ;)

      Törlés
    5. Nyugi, ha a való életben találkoznának egy ilyennel, seperc alatt kiábrándulnának (legalábbis a többség) :D
      Na hát már azért csak nem :)

      Törlés
  2. ez tök jó, mert őszintén szólva én szerettem a másik sorozatot, de Danny nekem is szimpatikusabb, mint Mac. Jellemfejlődés ide, jellemfejlődés oda, azért elég hüjepicsa a csaj. Danny vagányabb. Viszonyt az Iced storíja szerintem igen lapos. Nagyon gyenge történetet rakott mögé, így csak a karakterek vonzanak. Remélem a második rész cselekménye izgalmasabb (érdekfeszítőbb) lesz. A zenés részeket nagyon élveztem.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jó hát én is szerettem... úgy az ötödik rész közepéig... Ja, Mac elég pitsa. Daninek is vannak hülyeségei, de azok szerintem az életkorából fakadnak, majd kinövi :) Hm, nemtom, nekem tetszett a történet, épp azért mert nem volt agyonkomplikálva. Hallod, Ryodan megjegyzése Nicki Minaj-ra ("Valaki lőjön le. Most.") volt a kedvenc beszólásom, mélyen átéreztem a helyzetét :D

      Törlés