Luca Di Fulvio: Álmok bandája
A huszadik század elején járunk. Egy fiatal olasz lány gyermekével együtt Amerikába szökik, az álmok országába. Hamar ráébred, hogy ebben az országban sem teremnek fürtökben a valóra vált tündérmesék, ő azonban nem csügged, minden erejével azon van, hogy a fiát "igazi amerikaivá" nevelje...
Cetta és Christmas - a könyv fülszövege szerint ez kettőjük története, de én kiegészíteném még két szereplővel: ez a regény legalább annyira Ruth és Bill története is, és persze egy kicsit mindenki másé, aki szerepet játszik négyük sorsának alakulásában.
Már több mint egy hete, hogy kiolvastam ezt a könyvet és több mint egy hete minden áldott nap elhatározom, hogy most már aztán megírom, milyen is volt ez a könyv, aztán valahogy mindig holnapra marad... Talán érniük kellett a gondolataimnak, vagy talán egy kicsit még meg akartam tartani magamnak az élményt.
Az egyik első gondolatom az volt olvasás közben, hogy ez a könyv már-már orrfacsaróan életszagú. Hogy igen, tényleg ilyen lehetett egy emigráns fiatal lány sorsa egy barátságosként reklámozott, de valójában nagyon is barátságtalan országban. Tényleg nem lehetett más választása az életben maradásra, mint az, ami (nem akarok spoilerezni). És bár ahogy haladunk előre, megszaporodnak a meseszerű fordulatok, továbbra is azt gondolom, hogy a könyv nagy része igenis hihető. Arról nem beszélve, hogy ha nem lettek volna ezek a bizonyos fordulatok, holtbiztos, hogy kikészültem volna lelkileg. Kellett valami kapaszkodó, amivel felhúzódzkodhattam a padlóról, amibe az író nem egyszer beledöngölt nyers, szókimondó mondataival és sajnos nagyon is reális, beteg ötleteivel. Van egy szereplő, akit nem nevezek nevén - úgysem érdemes, folyton váltogatja a személyazonosságát -, akitől már akkor rosszul voltam, mikor felbukkant. Tiszta ideggörcs voltam, míg arra vártam, mi lesz a következő lépése. Általában valami nagyon csúnya dolog volt az. (És akkor most igen finoman és nőiesen fogalmaztam.)
De hogy ne csak a könyv sötét oldalát domborítsam ki, megjegyzem: Luca Di Fulviónak remek humora van, és kitűnő érzéke a szerethető szereplők megformálásához. Annyian vannak, akiket olvasás közben a szívembe zártam, hogy fel se tudnám sorolni. Az abszolút favorit persze Sal, akinek legfőbb ismertetőjegye a kosztól fekete keze, ugyanis babonából soha nem mossa meg. Aztán ott van Cyril, a fekete műszaki zseni. Vagy az idős olasz házaspár, akiket Sal támogat. Vagy Saul nagypapa, aki úgy suhogtatja a sétabotját, mint valami lovagi kardot. És még folytathatnám...
Ami még nagyon tetszett, az a valós személyek szerepeltetése volt: nem egy gengszter és filmsztár szólal meg a lapokon. Kicsit olyan érzésem volt emiatt, mint a Forrest Gump nézése közben - nem tudtam elhinni, hogy mindenki más csak egy remek író fantáziájának a szülötte. Hajszál híján beírtam keresőbe Ruth és Christmas nevét, hátha... :)
És akkor meg is érkeztünk két ifjú főszereplőnkhöz. Az olasz emigráns fiúhoz, aki egy nyomornegyedben él az anyjával - sokáig egy olyan lakásban, aminek még ablaka sincs -, akinek gazdag fantáziája és nagy álmai vannak; és a jómódú, zsidó lányhoz, aki mintha mégis rossz csillagzat alatt született volna, állandóan valami baj éri. Talán így akart az író hidat ácsolni a kettejük közt tátongó társadalmi szakadék fölé. Megjegyzem, sikeresen. Mind a ketten igazán szerethetők, és mind a ketten... emberiek. Christmas hisztijeitől időnként falra másztam, Ruth néhány tettétől meg legszívesebben felsikítottam volna, de éppen ezek a részek tették őket élővé, hihetővé. És hál'isten kettejük szerelmének leírása sem lett szirupos, amitől őszintén szólva féltem egy kicsit. Ha valakit hasonló félsz tart vissza az olvasástól, bátran vágjon bele. Az az elsőre soknak tűnő hatszáz oldal is kevés lesz a végén, tehát ettől se tessenek félni. Akit pedig esetleg Hollywood hajnalának emlegetése csigázott fel, nos... ők legyenek óvatosak. Valóban felbukkan egy-két sztár egy-egy epizód erejéig, de arra ne nagyon számítsatok, hogy minden kiderül a korabeli moziról. Sokkal inkább a korabeli pornófilmekről derül ki ez-az (komolyan ledöbbentett, hogy már akkor is voltak, pedig jobban belegondolva kicsit sem meglepő).
Mi van még? Hibák. Nos, én személy szerint gépelési hibán kívül mást nem találtam. A fentebb említett mesei fordulatokat képtelen vagyok hibának venni. Hogy egyéb szempontból voltak-e benne hatalmas tévedések, ronda nagy bakik, nem tudom, én nem vettem észre. Ami pedig a külsőt illeti: hát az meseszép. Jó érzés ránézni, jó érzés kézbe venni (vaskos ugyan, de nem nehéz), még az illata is jó. Kívül-belül rendben van.
A könyvet köszönöm a Maxim Könyvkiadónak!
Eredeti cím: La Gang dei Sogni
Maxim Könyvkiadó, 2012.
Fordította: Hajdúné Vörös Eszter
Szívemből szóltál :) Érdekes, én sem tudok még írni róla, szerintem tényleg érnie kell belül az érzéseknek, olyan sok minden történt benne. Jó a cím, nekem is sokszor bevillant a West Side Story, csak ugye ott két rivális banda között megy a harc, itt meg ennél sokkal többről van szó.
VálaszTörlés:)) Igen, sok minden történik, és csillió érzelmet vált ki - legalábbis én így jártam, önfeledt nevetéstől a szörnyülködésig volt minden. Eddig nem nagyon volt szerencsém ilyen könyvhöz (most hirtelen csak Don Emmanuel ugrik be). Imádtam.
TörlésValamikor a könyv közepe táján ötlött föl bennem ez a cím, annyit emlegették a Lower East Side-ot. A sztori ugyan más, de banda meg szerelem éppenséggel itt is akad :)