Rettenthetetlen Harcias Ludak Ármádiája

Shannon Hale: A suttogó

Ezt az olvasást most nagyon jól időzítettem. Sőt, túl jól. Úgy olvasnám még... Szerintem ha háromszor ilyen hosszú lett volna, akkor se lett volna elég. Ámbátor, mint azt most megtudtam, van folytatása, méghozzá három egész kötetnyi. Üröm az örömben, hogy magyarul egyik se jelent meg. (Naná.)

Ez a regény A libapásztorlány c. Grimm mesét dolgozza fel - amit én személy szerint nem ismerek, de most néztem meg egy közepesen béna rajzfilm formájában. A történet dióhéjban annyi, hogy van egy koronahercegnő, aki beszél a madarak nyelvén, ezért bolondnak nézik és bezárják a palotába. A négy fal közt cseperedik fel, elzárva minden állattól - csupán a lovaglást engedélyezik neki. Egy nap aztán megtudja, hogy eljegyezték a szomszéd királyság trónörökösével. Hamarosan útra is kel az udvarhölgyével és egy csapat testőrrel. Na, itt kezdődnek a bonyodalmak, de hogy mifélék, arról húsz méter mélyen hallgatok.

Ebben a mesében szinte senki sem az, akinek látszik, hercegnőnknek így igencsak meg kell gondolnia, kiben bízik meg. Azért szerencsére nincsen hiány szerethető karakterekből, sőt. Viszont humoros részekben nem bővelkedik a történet, szóval ha valaki krokodilkönnyes kacagásra vágyik, ne ezt kapja le a polcról. (Bár mit tudom én, a nálamnál fiatalabbak tán remekjókat nevetnek rajt'. Nem én vagyok a célközönség, ugye.) Egyszer-kétszer jót kuncogtam olvasás közben, de a hangosan hahotázós vidulás, na az elmaradt. Vigyorgásban ugyanakkor nem volt hiány, megvallom őszintén, a lelkem egyik rejtett zugában éldegélő, romantikus ábrándozásokra hajlamos kislány kissé belehabarodott Gericbe... Azt is örvendetesnek találom, hogy Shannon Hale nem nyomta teli kardozós-kaszabolós fejezetekkel a könyvet - akad benne egy-két vérengzős rész, de nincs túlsúlyban, nem nyomja agyon a történetet. (És nem tudom, mond-e ez nektek valamit, de míg a Digitális erőd semmiféle izgalmat nem váltott ki belőlem, addig itt a torkomban dobogó szívvel olvastam, hogyan menetel a kis csapat a végső csatába. Szóval azért tud valamit az írónő.)

Amúgy most kissé bosszús vagyok, mert éjjel - úgy fél kettő körül -, míg az ágyamban feküdtem pihentető álmomra várva, a koffeintúladagolástól éberen kattogó aggyal olyan jól megfogalmaztam az értékelést erről a könyvről, de most persze semmire nem emlékszem belőle. Úgyhogy marad ez a bénácska verzió.

Végezetül még idebiggyesztem a könyv folytatásait, amiket fentebb említettem. Egy szép nap tán lefordítják őket magyarra. Vagy egy szép nap tán prímán értem majd az angol nyelvet, és akkor majd magasról tehetek rá, hogy kiadják-e magyarul.

Enna Burning, 2004.

River Secrets, 2006.

Forest Born, 2009.

U.i. Imádom azokat a borítókat, amiket Alison Jay készített a könyvekhez. Meg úgy kábé mindent, amit Alison Jay csinál.

Eredeti cím: The Goose Girl

General Press, (?)

Fordította: Németh Anikó

Csak egy kis kanál cukor kell...

P. L. Travers: A csudálatos Mary

Azt hiszem ezúttal nem kell túlragoznom, hogy miről is szól ez a könyv, ugye? :) Mary Poppins-t mindenki ismeri, ha máshonnan nem, hát a Disney filmből. Vannak a rakoncátlan gyerekek, meg a szülők, akik nemigen törődnek velük, és van Mary Poppins, aki csudálatos dolgokra képes. Már csak össze köll rázni őket egy varázsgömbben (vagy talán inkább Mary szőnyegtáskájában), oszt' meg is volnánk.

Az előző, kevéssé kedvemre való olvasmány után valami olyasmire vágytam, amiről nagy valószínűséggel a bűbájos szó jut majd először eszembe. Nem mondom, hogy nem teljesült a kívánságom, mert ez valóban egy bűbájos történet, de... ez most megint azon ritka esetek egyike, mikor a filmet jobban szeretem. Ennek pediglen egészen egyszerű oka van: azok a részek, amik a könyvben a legjobban tetszettek, mind benne vannak a filmben. Viszont amikért a filmben rajongtam, azok vagy egyáltalán nem szerepelnek a mesében, vagy nagyon másként. Tudom, hogy hülyeség, de a dalokat is hiányoltam. És írott formában Mary iszonyú irritáló tud lenni. Mintha suttyomban megállás nélkül citromot falna, alig van egy kedves szava. Ráadásul állandóan a tükörképét nézegeti, mert le van nyűgözve saját szépségétől... Nem igazán értem, miért imádják úgy a gyerekek, no de sebaj.

Ne tessenek félreérteni, azért még remekül szórakoztam. A végén volt egy-két epizód, amit egy kissé bizarrnak éreztem, de holtbiztos, hogy gyerekként imádtam volna ezeket a részeket. Bert és a madaras néni pedig még mindig a legkedvencebb szereplőim. Ó, még nem is említettem a málnalekváros süteményeket, amiket Mary szokott uzsonnázni, meg a kókuszdiós tortát, amivel Wigg bácsi kínálgatja látogatóit! Tegnap éjjel majd' meggebedtem egy kis süteményért, de este tizenegykor az ember már nemigen tehet mást, mint hogy csendben szenved a nassolhatnéktól...

Khm. Nos, ez kérem egy remekjó könyv, amit erősen ajánlott elolvasni. Lehetőleg még gyerkőcként, de tanúsítom, hogy közel 27 éves fejjel is kiváló kikapcsolódást nyújt :)

Eredeti cím: Mary Poppins

Ciceró, 2003.

Fordította: Benedek Marcell

Képek forrása: borító, filmes1, filmes2

Biribiszkum abrakadabra boszilikum!

Tony Wolf: Mesél az erdő az állatokról, törpékről, óriásokról...

Hát az egész úgy kezdődött, hogy... hogy egyszer régen, nagyon régen kerek erdő paneltenger közepében erősen rajongtam egy mesekönyvért. Ezért a mesekönyvért. Ha jól emlékszem, az általános iskola könyvtárában is igen sokat sündörögtem annál a polcnál, ahol ennek a sorozatnak a kötetei trónoltak. Tudniillik egy időben kiskönyvtáros voltam :) Na mindegy, szóval a lényeg az, hogy nagyon imádtam ezt a könyvet, és mégis totál elfeledkeztem róla. A molynak köszönhetem, hogy eszembe jutott, ott jött szembe velem a borító, arról ugrott be minden. Aztán tavaly végre előkerült a könyv, most pedig átrohantam rajta. Vidám egy félóra volt, mit ne mondjak. Határozottan jót tett a kedélyemnek, sőt, a tanulási kedvemnek is, szóval nemcsak kellemes időtöltés volt ez, hanem hasznos is.

Itt kérem van minden a fogfájós óriástól kezdve a varázsgyűrűn és a propelleres szappanbubirepülőn keresztül a törp-utazási irodáig. Imádom. Nem annyira, mint gyerekként, de majdnem. Kell nekem a többi rész is, nagyon kell...

Egyébiránt az a helyzet, hogy elsősorban nem maga a történet volt anno - és per pillanat - a rajongásom tárgya, hanem a rajzok. Mert azok valami fenomenálisak, de tényleg. Be is szkenneltem pár oldalt, úgyhogy lehet gyönyörködni. Én akkora vigyorral tanulmányoztam őket, hogy majd' szétrepedt bele az arcom. Van pöttyös gatyós kecskebéka, meg fenekelőgép az illuminált állapotba került óriástörpök (vagy törpóriások, bonyolult ez kérem) büntetésére, meg óriási uborkaszeletelő masinéria, meg satöbbi. Jó nézelődést :)

Eredeti cím: Storie del Bosco di Gnomi e di Giganti

Bembo, 1989

Magyar szöveg: Szőcs Zsóka

A képek forrása meg a scanner :D