2012. március 12., hétfő

Fiktív tonikot a népnek!

Karen Marie Moning: Álom és valóság

Mint azt oly sokan megállapították már előttem, az az egyik baj a könyvsorozatokkal, hogy az első rész után nehéz spoiler nélkül írni róluk. Úgyhogy a könyv tartalmáról csak annyit, hogy Mac és Barrons továbbra is SZT-k után kutat, közben felbukkan egy váratlan és egy még váratlanabb szereplő, és Dublinban nőttön-nő a baj. Hát, ami azt illeti, Dublinon kívül is...

Annyira tudtam, hogy ez a rész még az elsőnél is sokkal-sokkal jobb lesz! Egy nap alatt átrohantam rajta, a második felét gyakorlatilag egy szuszra faltam be. És már most félek, mi lesz velem a harmadik kötet végén; gyanítom vagy a korai őszülés áldozata leszek, vagy méteres szakállam nő a következő tündérkrónika megjelenéséig. Ha választani lehet, inkább az előbbire szavaznék.

Khm. A fent említett spoiler problémák miatt túl sok értelmes gondolatot nem tudok írni... Ez a kötet egyrészt humorosabbra, másrészt izgalmasabbra sikerült, mint a Keserű ébredés. Mac-et továbbra is kedvelem, pláne hogy a Highway to Hell-t emlegeti, és egyre kevesebb rózsaszínt ölt magára. Az aligátoros játék meg eszembe juttatott egy gyerekkori emléket - nem pont ezt játszottuk anno a nővéremmel, de valami egészen hasonlót :)

Ami Barrons-t illeti... Továbbra sem ájuldozom tőle, de van egy olyan sejtésem, hogy végül én is jelentkezem a Rajongói Klubba. És baromira szeretném már tudni, mégis mi a hétfranc ő. Fogadjunk a következő részben sem derül ki.

V'lane se lóg már ki a képből, bár a gyilkolási módszerével még mindig nem vagyok kibékülve. Szerintem gáz. Tele a hócipőm a természetfeletti szexistenekkel, bocs.

Most így hirtelenjében ennyi jut eszembe, aki még nem kezdte el ezt a sorozatot olvasni, sürgősen pótolja a mulasztást, én most húzok elfele olvasni a folytatást, pápuszi!

Eredeti cím: Bloodfever
Kelly Kft., 2010.
Fordította: Laskay Ildikó

Kép forrása:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése