Csöndben ne lépj az éjszakába át

Karen Marie Moning: A hajnalra várva

Legyünk hűek a spoilermentesség nemes eszményéhez: a tartalomról csak annyit, hogy tovább folyik a kergetőzés Dublin utcáin.

És akkor most képzelj magad elé egy húszas évei közepén járó csajt: egy kényelmes széken ül összetekeredve, hosszú barna haja copfba fogva, orrán aranykeretes szemüveg, arcán bamba, döbbent kifejezés. Láthatólag köpni-nyelni nem tud. Látod magad előtt? Na, ez vagyok én.

Ezt nagyon nem jól csináltam. Akkor kellett volna elkezdeni ezt a sorozatot, mikor már minden részt kiadtak magyarul, és mind kézközelben van. Épp az imént túrtam fel az internetet, hogy megtudjam, németül megjelent-e már az utolsó két kötet (bár tudnék angolul, a francba is). Amúgy igen. Németül igen. Tessék kicsit iparkodni, kedves Kelly!

Mint az előbbiekből - meg a neten keringő sok-sok korábbi véleményből - sejthető, elég durva vége van a könyvnek. Komolyan mondom, ha eddig még nem olvastad el, várd meg míg kiadják az egészet. Spájzold be szépen a polcra, és hagyd békén. Ha tudod.

Mást nemigen tudok írni erről a könyvről, mint hogy nagyon jó. Egyrészt egyre izgalmasabb a történet, másrészt nem tudnám megmondani, mikor nevettem utoljára olyan jóízűt, mint most a MacHalo-n, percekig rázkódtam a nevetéstől. Egyébiránt nyugaton a helyzet változatlan: Mac még mindig jó fej, Barrons-ről pedig még mindig nem tudunk szinte semmit. A tündérekről viszont egyre többet, aminek én személy szerint nagyon örülök.

Megj.: Egy aprócska nyomtatási hiba (a sok közül) nagyon birizgálta a szemem: a Nine Inch Nails frontembere Trent Reznor és nem Rezor :D

U.i. Egy perccel azután, hogy belekezdtem a könyvbe, már tudtam mi lesz a bejegyzés címe. Rögtön az elején van két idézet, egy T.S. Eliot, és egy Dylan Thomas vers pár sora. Az utóbbi volt, aminél felkaptam a fejemet, ugyanis régi kedvencem (nem az Abszolút Kedvenc Versem, mert az az És nem vesz rajtuk erőt a halál), csak épp nem abban a fordításban, amiben itt szerepel. "Ne ballagj csöndben amaz éjszakába" - csak nekem hangzik furán? Talán azért zavarja a szemem, mert már megszoktam és megszerettem a másik verziót, amit le is írok ide, hátha valakit érdekel a Nagy László-féle változat:

Csöndben ne lépj az éjszakába át,

szikrázzon vén korod, ha hull a nap,

dúlj-fúlj, ha megszakad a napvilág.

A bölcs bár végül rendjén lát homályt,

mert nem volt villám-cikázó ajak,

csöndben nem lép az éjszakába át.

A jó, ki hullám-üttön jajt kiált,

hogy zöld öblön csepp tett is lángra kap,

dúl-fúl, ha megszakad a napvilág.

A vad, ki naphoz kapkod s búg imát,

s ím késve eszmél: csupa kín a nap,

csöndben nem lép az éjszakába át.

A zord tudja, bár veje vaksiság,

hogy lehet meteor-szemű ki vak,

dúl-fúl, ha megszakad a napvilág.

Apám, míg lábad bús oromra hág,

düh s könny között átkozd vagy áldd fiad.

Csöndben ne lépj az éjszakába át,

dúlj-fúlj, ha megszakad a napvilág.

Eredeti cím: Faefever

Kelly Kft., 2011.

Fordította: Laskay Ildikó

Kép forrása:

kellykiado.hu

Fiktív tonikot a népnek!

Karen Marie Moning: Álom és valóság

Mint azt oly sokan megállapították már előttem, az az egyik baj a könyvsorozatokkal, hogy az első rész után nehéz spoiler nélkül írni róluk. Úgyhogy a könyv tartalmáról csak annyit, hogy Mac és Barrons továbbra is SZT-k után kutat, közben felbukkan egy váratlan és egy még váratlanabb szereplő, és Dublinban nőttön-nő a baj. Hát, ami azt illeti, Dublinon kívül is...

Annyira tudtam, hogy ez a rész még az elsőnél is sokkal-sokkal jobb lesz! Egy nap alatt átrohantam rajta, a második felét gyakorlatilag egy szuszra faltam be. És már most félek, mi lesz velem a harmadik kötet végén; gyanítom vagy a korai őszülés áldozata leszek, vagy méteres szakállam nő a következő tündérkrónika megjelenéséig. Ha választani lehet, inkább az előbbire szavaznék.

Khm. A fent említett spoiler problémák miatt túl sok értelmes gondolatot nem tudok írni... Ez a kötet egyrészt humorosabbra, másrészt izgalmasabbra sikerült, mint a Keserű ébredés. Mac-et továbbra is kedvelem, pláne hogy a Highway to Hell-t emlegeti, és egyre kevesebb rózsaszínt ölt magára. Az aligátoros játék meg eszembe juttatott egy gyerekkori emléket - nem pont ezt játszottuk anno a nővéremmel, de valami egészen hasonlót :)

Ami Barrons-t illeti... Továbbra sem ájuldozom tőle, de van egy olyan sejtésem, hogy végül én is jelentkezem a Rajongói Klubba. És baromira szeretném már tudni, mégis mi a hétfranc ő. Fogadjunk a következő részben sem derül ki.

V'lane se lóg már ki a képből, bár a gyilkolási módszerével még mindig nem vagyok kibékülve. Szerintem gáz. Tele a hócipőm a természetfeletti szexistenekkel, bocs.

Most így hirtelenjében ennyi jut eszembe, aki még nem kezdte el ezt a sorozatot olvasni, sürgősen pótolja a mulasztást, én most húzok elfele olvasni a folytatást, pápuszi!

Eredeti cím: Bloodfever

Kelly Kft., 2010.

Fordította: Laskay Ildikó

Kép forrása:

kellykiado.hu

Szivárvány kisasszony és a hülye petúnia esete

Karen Marie Moning: Keserű ébredés

MacKayla Lane boldogan éli gondtalan életét egy poros kisvárosban, valahol Georgiában. A szülei házában lakik, csaposként dolgozik egy bárban, időnként felvesz egy-két kurzust a főiskolán, és úgy általában jól elvan. Egy teljesen átlagosnak tűnő, napsütötte, medenceparton sziesztázós napon Mac tökéletes világa darabjaira hullik. Alinát, a nővérét, aki már hónapok óta Dublinban tanult cserediákként, meggyilkolták. A helyi rendőrség nyomok híján rövid időn belül felhagy a nyomozással, így a bosszúszomjas Mac repülőre száll, és Írországba utazik, hogy az illetékesek orrára koppintson. Csakhogy, miután kecses magassarkú szandáljában végigtipor egy sor gonosztevő tyúkszemén, az ő élete is veszélybe kerül.

Erről a könyvről már nem nagyon lehet újat mondani, akit érdekel már elolvasta vagy a regényt, vagy legalább ötven értékelést, vagy is-is :) Néhány kósza gondolatot azért én is papírra blogra vetek, mert szeretnék később is emlékezni rá, miért szerettem az első részt.

Valahol azt olvastam, hogy ezt a könyvet az fogja szeretni, akinek sikerül megkedvelnie Mac-et. Nos, én ugyan falra mászom a rózsaszín-, és pasztell mániájától, és valamely okból kifolyólag határozottan idegesít hogy ennyit foglalkozik a körömlakkjával, de azért kedvelem. Például azért, mert Janet Evanovich könyvét olvassa. Vagy mert bevallja, mennyire vágyott egy Green Day válogatás albumra. És igazán, őszintén hálás vagyok neki, amiért megismertetett sajátságos gyerekkori káromkodásaival, imígyen adva új értelmet a karamellás vödör kifejezésnek. Meg a petúniának...

A Jericho Barrons Rajongói Klubnak viszont nem lettem tagja. Legalábbis most még. (Tekintve a tekintendőket, vagyis hogy ez egy sorozat első darabja, a véleményváltoztatás jogát természetesen fenntartom.) Azt persze nem tagadom, hogy az én kíváncsiságomat is felcsigázta ez a titokzatos alak, és tíz oldalanként más elmélettel álltam elő, hogy kicsoda-micsoda ő. Ami pedig a boltját illeti, egyetértek az előttem szólókkal, szívesen vetnék rá egy pillantást. Vagy inkább sokat. Szeretnék valahol a Barrons Könyvek és Apróságok közelében lakni - nyilván biztonságos távolságra a Sötét Zónától... -, hogy pont útba essen, mikor hazasétálok. Szeretnék ha nem is napi, de heti rendszerességgel odabent bóklászni, beleszédülni a rengeteg könyv látványába, találomra beleolvasni ebbe-abba, régi térképeket böngészni... a legjobb lenne ott dolgozni. Még akkor is, ha a főnök egy hülye petúnia.

Amitől igazán remek ez a könyv, az a tündérek világa. Látszik, hogy Moning rengeteg energiát fektetett a kidolgozásába, alig várom hogy újabb részleteket tudjak meg róluk. Hogy hány fajtájuk van, honnan jöttek, mit akarnak, és egyáltalán... Egy dolog van, amivel, illetve akivel nem igazán tudok mit kezdeni: V'lane. Nekem valamiért ő kilóg a történetből, ráadásul Ward lepedőakrobata vámpírjait juttatja eszembe, és ez itt most távolról sem dicséret. És hol a csudában vannak a nőnemű tündérek? Oké, emlegetnek holmi királynőt, de egyszer sem bukkan fel személyesen se ő, se nemének más képviselője.

Egy nagy rakás kérdés lóg a levegőben, és válaszokat akarok rájuk, úgyhogy hamarosan neki is esek a következő résznek. Van egy olyan érzésem, hogy az még jobb lesz, mint a Keserű ébredés, márpedig ez is igen jó volt.

Eredeti cím: Darkfever

Kelly Kft., 2010.

Fordította: Laskay Ildikó

Kép forrása:

kellykiado.hu